Jegyzetlap

Hogyan tervezzük meg az időbeosztásunkat?

Hogyan tervezzük meg az időbeosztásunkat?

Az időbeosztás-készítés első és legfontosabb lépése a sarkalatos időpontok meghatározása. Ezek olyan események, amelyek egyszerűen nem tehetőek más időpontra, például a kötött munkaidő, orvoslátogatás, stb. A legnagyobb hibát már itt sokan elkövetik, hiszen azt hiszik, bizonyos események sarkalotos időpontnak számítanak, pedig nem azok, csak néha nem vagyunk képesek nemet mondani. Ha a szerelő valamiért reggel nyolcra akar jönni, miközben amúgy jöhetne máskor is, akkor igenis nemet kell mondani, és valami kompromisszumos megoldást kell kötni. 

Az időbeosztás másik elengedhetetlen tulajdonsága az átláthatóság és követhetőség. Az életben túlságosan is sok esemény történik velünk, és egyszerűen nincsen értelme feleslegesen fejben tartani mindent. Az az életfilozófiám ebben a kérdésben, hogy vannak fontosabb dolgok is, amik memorizálásra szorulnak, mint néhány időszakos teendő. Az agyunk (sajnos) nem egy végtelen memóriával bővíthető számítógép, ezért alaposan meg kell válogatnunk, hogy mit pakolunk bele. Számomra a teendők memorizálása egyáltalán nem számít ezen fontos dolgok közé, úgyhogy egyszerűen csak leírom őket. A teendők rendezett vezetése ráadásul azért is remek, mert bármikor vissza tudom majd nézni, hogy mikor történt az adott esemény. 

Ez történhet hagyományos vagy digitális formában. Ma már rengeteg lehetőség van a teendők nyomon követésére: naptárak, appok, teendőlisták, bullet journal, a határt csak a képzeletünk szabja meg. Ezekről majd néhány poszttal később fogok részletesebben beszélni.

Miután eldöntötted, milyen módon fogod vezetni a teendőket, egy dolgot fontos észben tartanod: az időbeosztás megtervezése során is érvényesülnie kell a minimalizmusnak, azaz csupán két-három nagyobb teendőt érdemes egy napra bezsúfolni. Ennél többet nem ajánlott, hiszen a túl sok teendő csökkenti a motivációdat, és csak feleslegesen lestresszel. Természetesen lehetnek kivételesen eseménydús napok, de ne ebből álljon az egész életedet. Az időbeosztás szolgál téged, nem pedig te őt. 

Az időbeosztásodnak továbbá nem csak a fix teendőket kell tartalmaznia, hanem a pihenésre szánt időt is. A pihenést nem muszáj beosztanod és megtervezned, de a kiegyensúlyozottság szempontjából muszáj a pihenéssel is számolnod. Ha nem tennéd, vagy túlságosan sokat dolgoznál, és nem maradna idő a pihenésre, vagy pedig egyáltalán nem dolgoznál, csak pihennél. 

Ezek volnának az időbeosztás alapjai, a következő posztban pedig végre elérkezünk a dolog gerincéhez. Ehhez a poszthoz most nem jár munkafüzet, hiszen ez még csak az elméleti rész volt. Pénteken jön majd a munka nagyobb része, ahol a munkafüzetnek is nagyobb szerep jut majd.

Ez a bejegyzés a Tikk-Takk // Időkezelés hatékonyan c. kurzus 1. bejegyzése. Remélem, velem tartotok majd ezen a nagyon érdekes úton. KÍváncsi vagyok, ti mennyire tartjátok be a fent említett dolgkat. Osszátok meg velem FB-n vagy Instán, és taggeljetek be rajta.

Hogyan tervezzük meg az időbeosztásunkat? Tovább
Mikor vagy a leghatékonyabb?

Mikor vagy a leghatékonyabb?

Állandóan rohanunk, megyünk A pontból B-be. A napjaink szigorúan szabályozottak, s néha mégis úgy érezzük, alig csináltunk valamit. Ennek leginkább a társadalmilag bevett szokás: a teljesítménykényszer az oka, aminek negatív hatásairól itt írtam. Mindezek mellett azonban sokszor előfordulhat, hogy néha tényleg szinte semmit nem csináltunk.

Adott a következő helyzet: nekiállsz tanulni, majd kis idő elteltével elterelődik a figyelmed a telefonodra, és hirtelen azt veszed észre, hogy a tutajkészítésről nézel tutorialt a YTY-on. És közben eltelt három óra. A figyelemzavar és a koncentrációhiány könnyen adódhat a rosszul ütemezett munkatervből is, és ez a poszt most erről fog szólni.

Bármennyire is ellene van ennek a ténynek a mai iskolai és munkarendszer, a tényen attól még tény marad: minden ember biológiai órája máshogyan működik. Személy szerint az alkotói tevékenységet (írás, blogolás) délelőtt szeretem végezni, míg a tanulást inkább estefele. Egyáltalán nem vagyok koránkelő ember, nyolckor alig bírok kikelni az ágyból, viszont az agyam éjszaka sokáig aktív. Szerintem ezzel sok ember így van, és a társadalmunk csak nagyon kis százaléka tud jól funkcionálni 9-12 és 13-17 óra között. 

Még akkor is, ha kötött munka/iskolaidővel rendelkezel, a maradék időddel érdemes okosan gazdálkodni. A koránkelő emberek számára ott vannak a hajnali órák, a későnkelőek pedig éjszakába nyúlóan dolgozhatrnak. Ha van rá lehetőséged, feltétlenül kedved szerint alakítsd az időbeosztásodat. Én nagyon hálás vagyok a Tanszékemnek, amiért késő délutánra (18:00) is hirdetnek meg kurzusokat, és nem erőltetik a reggelt.

Szóval ebből adódóan felvetődik a kérdés: mikor is vagyunk a leghatékonyabbak? Ehhez alapos önismeret szükséges, s ehhez szeretnék néhány indító lökést adni. A kérdések elsőre egyszerűnek tűnhetnek, de úgy vélem, a megfelelő önvizsgálathoz elengedhetetlenek.

  • Ha nem kell iskolába/munkába menni, mikor szeretsz leginkább felkelni és lefeküdni?
  • Ébredés után rögtön fitt vagy mentálisan? (Ezt leginkább matematikai műveletekkel tudod kideríteni, azaz a felébredés után oldd meg a következőt: 34-12+25= ?
  • Elálmosodsz/elpilledsz ebéd után?
  • Melyik alvási tartományba tartozol? Elegendő neked a 7 óra alvás vagy inkább 9 órára van szükséged?
  • Melyik az az időpont, amikor ötleteiddel meg akarod váltani a világot?
  • Melyik az az időpont, amikor a legtöbb eszement "hülyeség" jut az eszedbe?
  • Hogyan szeretsz feladatok oldani? Lineárisan, a feladat ideje szerint haladva vagy inkább a számodra szimpatikus részekkel kezded?

Ha nem tudod megválaszolni azonnal ezeket a kérdéseket, ne ess pánikba. A napjaid folyamán tarts magadnál egy papírt, és azokra írd fel az észrevételeidet a kérdésekkel kapcsolatban. Ha pl. reggel 6-kor kell kelned, és ezt érzed: "te jó ég, ez mennyire korán van" - ez a kijelentés már egy nagyon jó kiindulópont az alvásra vonatozó kérdésekre. Hajrá!

Ezen kívül ezen a linken keresztül letölthetsz egy munkafüzetet, ami nem csak a segítségedre lehet, de a kurzus folyamán nyomon követketed vele a válaszaidat. 

Ez a bejegyzés a Tikk-Takk // Időkezelés hatékonyan c. kurzus 0. induló bejegyzése. Remélem, velem tartotok majd ezen a nagyon érdekes úton. KÍváncsi vagyok, ti milyen válaszokkal szolgátok. Osszátok meg velem FB-n vagy Instán, és taggeljetek be rajta.

 

 

 

 

Mikor vagy a leghatékonyabb? Tovább
Tanulás nyáron? Na ne!

Tanulás nyáron? Na ne!

Úgy vélem, az egész élet egy nagy tanulási folyamat. Egész életünkben nem csinálunk mást, mint tanulunk - járni, beszélni, írni, olvasni, számolni. Ugyanakkor a mai Magyarországon a tanulás egyenlő a felesleges adatmennyiség bebiflázásával. Hogy én ezzel mennyire nem értek egyet! Távolodjunk el egy kicsit a 19. századi poroszos iskolarendszertől, és nézzük szabadabban, egyénre szabottan a tanulást mint olyat.

A legtöbb diák úgy szabadul ki június közepén/végén az iskolapadból, mintha egy bebörtönzött fegyenc lenne, akinek végre lehetősége van a szabad levegőn lenni. Ugyanakkor mindannyiunknak van valamilyen álma, vágya, hobbija, amihez bizony elengedhetetlen a tanulás folyamata. Mert anélkül semmilyen tevékenységben nem vehetünk részt, hogy ne ismernénk annak játékszabályait. Nem játszhatsz Overwatch-ot, ha nem ismered a játékvezérlést és a karaktereket.

Éppen ezért bátorítalak arra, hogy tanulj valamit a nyáron. Ne másoknak, ne az iskolának, ne a szüleidnek, csakis magadnak. Valami olyan dolgot, amit régi vágyad. Feltétlenül tartsd szem előtt, hogy itt nem számít, hogyan teljesítesz, mert nincs valódi mérce. Az iskolai mércét az egymáshoz való viszony adja, azaz hierarchikus rendszer áll fent. Még akkor is, ha valamelyik barátoddal együtt foglalkoztok majd a nyáron valamivel, az inkább egy partneri viszony legyen. Nem kell hasznos dolognak lennie. 

Álljon itt néhány ötlet tanácstalanoknak:

  • Főzés/sütés

Szerintem mindenki szeret jókat enni. A főzés igazán mókás tud lenni, főleg ha társas akciót csinálsz belőle. Jöjjetek össze néhány baráttal, találjatok ki valami olyan receptet, amit még senki nem csinált. Házi pizza? Sült csirke? Hajrá! Azért csak óvatosan a vágóeszközökkel!

  • Csillagászat

A nyár tökéletes alkalmat kínál a csillagok megfigyelésére. Még egy nagyvárosban is lehet olyan helyet találni, ahol látszódnak a csillagok a fényszennyezés ellenére. Csapj fel néhány könyvet, less bele érdekes asztronómiai YTY-videókba vagy figyeld a SkyMapet. A szórakozás garantált.

  • Alkotás

Szobrászat, festészet, rajz, írás? A sok szabadidő pont az ilyen időigényes tevékenységek begyakorlására való. Ne felejtsd el, bár Picasso minden bizonnyal nem lesz belőled, de egy jó technikai szintre attól még felhúzhatod magad. 

  • Kertészkedés

Ezt a hobbit lehetőleg ne a legnagyobb melegben végezd, ráadásul a kertészkedéshez még csak kert sem kell. Szerezz be egy kis virágföldet, néhány virágtartót, magvakat, és jöhet is a móka.

  • Vízisportok

Manapság annyi fajta különleges változata van a vízben végzett sportolásnak. Érdemes körülnézned a közeli strandon, uszodában, de a nyaralás során (Velence, Balaton, Tisza, külföld) biztosan találsz valami érdekeset. 

Kíváncsi vagyok, ti milyen új tevékenységet űztök a nyáron. Osszátok meg velem FB-n vagy Instán, és taggeljetek be rajta.

 

        

 

Tanulás nyáron? Na ne! Tovább
Legyél magabiztos! - Így biztosan elkerül a leblokkolás

Legyél magabiztos! - Így biztosan elkerül a leblokkolás

Sok embertől hallottam már, hogy valaki komoly felkészülés után megbukott, pedig valójában tudta a tananyagot. Hogy fordulhatott mégis ez elő? A válasz egyszerű: stresszes szituációban könnyen leblokkolhatunk, és ha nem fordítjuk javunkra a stressz bénító tüneteit, hiába készülünk jól fel, az eredmény kiábrándító lesz 

A jó stressz fogalmáról majd egy későbbi posztban szeretnék foglalkozni, most mindenféle biológiai és pszichológiai háttértudás nélkül kell orvosolnunk a problémát. Mindehhez csak egy kis mentális gyakorlatra van szükség, ami megakadályozza a legblokkolást, és helyette magabiztosságot nyújt.

Mindannyian találkozhattunk azzal a diákkal, aki minimális tudással lyukat képes beszélni a vizsgáztató hasába, és játszi könnyedséggel kiszambázik egy négyessel. Azt hiszem, a tanulós-leblokkolós társaim számára nincsen ennél a jelenségnél idegesítőbb fajta, de megnyugatok mindenkit, ez az attitűd tanulható. A kis mentális gyakorlatunkhoz pedig a hazugságot fogjuk segítségül hívni.

Felejtsük el a gyakorlat idejére, hogy a hazugság rossz. Salvador Dalít hívom segítségül, aki a naplójában azt írja: "Ha zsenit játszol, azzá leszel." Azaz lefordítva: a hazugság akkor válik igazsággá, amikor te magad a lényed elemi szintjén magadévá teszed az állítást, a felvett szerep nem csupán egy maszk lesz, hanem azonosulsz az általad kiválasztott tulajdonsággal. Azzal, ha eléred, hogy te magad is elhidd a saját hazugságodat, az igazsággá fog válni, és ezt a környezetedben lévő emberek is elhiszik majd.

Arra kérlek, nézz tükörbe, de ne a mostani énedet lásd. Azt hiszem, mindannyiunknak van egy elképzelt, idealizált énje, akihez állandóan hasonlítani akar. Alaposan képzeld el őt, adj neki egy valódi nevet, alakot, karaktert. Legyen ő több, fejlettebb, mint a mostani éned. 

Gyakorold ezt a kis játékot otthon, olyan körülmények között, amikor teljes fizikai és lelki biztonságban vagy. Vedd komolyan, próbáld elhinni. S amikor aztán éles helyzetben vagy, például egy vizsga során, hívd elő őt, vizsgázzon ő helyetted. 

Remélem, ezzel a trükkel segíteni tudtam egy kicsit. Fontos leszögeznem, hogy a magabiztosság nem jelent önzőséget, önteltséget vagy pszichopátiát. A magabiztosság szinte elengedhetetlen a stresszmentes, könnyed élethez, hiszen az életben egyetlen egy személy van, akire minden körülmények között számíthatsz: és az te magad vagy

Kíváncsi vagyok, mi a véleményetek erről a módszerről. Osszátok meg velem FB-n vagy Instán, és taggeljetek be rajta.

 

       

        

Legyél magabiztos! - Így biztosan elkerül a leblokkolás Tovább
Tikk-Takk // Időkezelés hatékonyan!

Tikk-Takk // Időkezelés hatékonyan!

Úgy vélem, a hatékony munkavégzéshez hatékony időbeosztás tartozik. Sok esetben nem tudjuk kieszközölni a számunkra legjobb munkabeosztást, ezért aztán a teljesítményünk is romlik, vagy éppen stresszessé válik. Ha egy kicsit jobban sikerül megértenünk saját magunk működését, a kellő önismerettel könnyebben belevághatunk az előttünk álló nagy feladatokba. 

Legalábbis ezért hoztam létre a Tikk-takk // Időkezelés hatékony! c. kurzust. Remélem, minél többen velem tartotok majd. 

Tikk-Takk // Időkezelés hatékonyan! Tovább
A megfelelő tanulókörnyezet kialakítása

A megfelelő tanulókörnyezet kialakítása

A munkakörnyezet ahol tanulunk és dolgozunk akaratlanul is befolyásolja a hatékonyságunkat. Ha perceket töltesz el azzal, hogy megtaláld az adott dolgot, amit éppen keresel vagy ha éppen nincs elég helyed szétpakolnod, az mind-mind negatívan hat a teljesítményedre. Éppen ezért tartom elengedethetetlennek, hogy mindenki a saját stílusának és ízlésének megfelelő tanulóhelyet alakítson ki magának. Nézzünk, milyen szempontok szerint érdemes nekiállni:

  • Tisztaság

Az asztalod mindig legyen könnyen tisztítható és rendberakható. Feltétlezem, nem szeretnél ragadni a tegnap este megevett gyümölcstől. Ezen kívül lefekvés előtt mindig tegyél rendet az asztalodon, hiszen a rumli könnyen elveheti a kedvedet az aznapi munkától.

  • A kevesebb több

Hiába néznek ki nagyon jól, úgy vélem, az asztalodat semmiképp nem célszerű túl sok írószerrel, könnyvel, füzettel telepakolni, mert a sok holmiból előbb vagy utóbb káosz lesz. Válasszd ki csupán a kedvenc írószereidet, azokat hagyd elő, a többit pedig pakold el a fiókokba. 

  • Megfelelő szék és lámpa

Remélem, ezeket magyaráznom sem kell. A rossz ülésmód idővel komoly gerincproblémákhoz vezethet, míg a kevés fény rontja a szemet. Ráadásul a kevés fény és a kényelmetlen szék a tanuláshoz sem megfelelő, hiszen a felesleges helyezkedéstől és a szemed erőltetésétől csak elfáradsz. 

  • Dekoráció/motiváció

Még akkor is, ha érvényben hagyjuk a "kevesebb több" pontot, a dekorációnak és a különféle motivációs képeknek, idézeteknek is meg kell adni a maguk helyét. Személy szerint én ezeket legszívesebben a falra ragasztom, a hátam mögött van egy általam összeválogatott hangulattábla, amit nagyon szeretek. Jó ötlet lehet még néhány kisebb növény is. 

Kíváncsi vagyok, ti milyen tanulóhelyeket alakítotok ki magatoknak! Osszátok meg velem FB-n vagy Instán, és taggeljetek be rajta.

 

        

 

A megfelelő tanulókörnyezet kialakítása Tovább
Ha felkészületlenül mész vizsgára... ne fuss el!

Ha felkészületlenül mész vizsgára... ne fuss el!

Ha felkészületlenül mész vizsgára, ne fuss el. Még az ilyen elpocsékoltnak tűnő vizsgaalkalmak is hasznosak lehetnek, amelyekből sokat tanulhatsz. 

A legfontosabb, hogy próbáld meg.

Írásbeli vizsga során igenis ülj neki azoknak a feladatoknak, sajtold ki magadból az addig meglévő kevés információt. Vedd végig az összes kérdést, és alaposan nézd át azokat, ezzel nem csak ismételsz, de legalább megtudod, milyen típusfeladatokra számíthatsz a későbbiekben. Mint mondtam, minden kérdésen dolgozz egy kicsit, okoskodj, tippelj, és a poén kedvéért add be a tesztet. Akad olyan, hogy csak felkészületlennek érzed magad vagy pedig rosszul értékeled a képességeidet. Persze a legtöbb esetben nem erről van szó, de a kijavítás után legalább fogod látni, pontosan mire kell rágyúrni.

Szóbeli vizsga esetén egy kicsit nehezebb helyzetben vagy, de itt sem érdemes elmenekülni, fel kell vállalnod a saját felkészületlenségedet. Igen, még egy rosszindulatú tanár esetében is. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen átfogó, már-már banális általános tudással rendelkezel a témát illetően, sőt talán az első órán még bent is voltál. Ilyen esetben a tanár látja, hogy próbálkozol (sicc, rosszindulatú oktatók!), úgyhogy biztos fel fog tenni néhány kérdést, talán még rávezetni is segít. Ne zárkózz el a kérdések elől, talán még magadat is sikerül meglepned. Legrosszabb esetben meg legalább fogod tudni, az oktató miként képzeli el a tananyag visszaadását. 

Ha felkészületlenül mész vizsgára... ne fuss el! Tovább
SOS tippek esszéíráshoz

SOS tippek esszéíráshoz

Ebben a bejegyzésben arról a helyzetről szeretnék írni, amikor mondjuk egy vizsga vagy éppen egy érettségi során esszét kell írni, azaz ott helyben kell feltalálni a spanyolviaszt, nincs alkalom forrást felkutatni, sőt a legtöbb ilyen esetben az esszé az elsajátított tudást méri, és nem célja a tudományos vita kialakítása. 

Az egyetemi szakomból adódóan rengeteg ilyet kellett már írnom, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben majd még többet kell, úgyhogy ez nekem is egy jó ismétlés. Lássuk. 

Egy vizsgahelyzet során adott x kérdés, amire y hosszúságú esszét kell írni. Akadnak olyan esetek, amelyeknél megválaszthatod, melyik kérdést szeretnéd kidolgozni. Ilyenkor alaposan gondolkodj el a lehetőségeken, soha ne azt válaszd, ami a legkönnyebb a számodra, mert a végén az mindig becsapós lesz. Válassz egy számodra teljesen érdektelent, és ebből hozd ki a maximumot. 

Az esszé során egy jó bevezető aranyat ér, ezért ne csupán térben és időben helyezd el a kifejtendő kérdést, de már itt vezesd be a téma számára releváns szakkifejezéseket, fogalmakat, illetve határozd meg a vizsgálati módszert. 

A megfelelő tömör és lényegre törő bekezdés megírása után érdemes egy kisebb vázlatot készíteni vagy fejben vagy írásban, amely során vázlatpontokban gyorsan megkonstruálod magadnak, miről is fogsz írni. Legyen legalább 4-5 ilyen pontod. 

A vázlat után jöhet az esszé fő része, az említett 4-5 pont kidolgozása. Az írás során mindig összefüggésekben és struktúrákban gondolkodj, mondataid logikailag koherensek, illetve mondatszerkesztés szempontjából letisztultak legyenek. Felejtsd el a ködösítést, a túlmagyarázást és a bullshitelést. Hidd el, nem fog bejönni. Az esszében mindig hivatkozz valakire. Nem kell szó szerint idézni (de ha tudsz, az nagyon szexi!), viszont a tudományos életben elengedhetetlen, hogy ismerd más tudósok álláspontjait a témához. 

Egy tudományos esszébe ne nagyon kerüljön saját vélemény, de saját tudományos gondolat igen. Legyen az egy megegyező vagy éppen egy cáfolat. A tanárok igenis díjazzák a szellemi munkát, nyugodtan gondold tovább a témát, de ha ezt megteszed, érvekkel támaszd alá az állításokat, vagy hozz fel ehhez kapcsolódóan más nézőpontokat. 

A befejezés már csak a lelked megnyugatására kell, 2-3 mondatban foglald össze a levont következtetéseket, esetleg vetítsd le, hogy az adott téma milyen változásokat hozott. 

SOS tippek esszéíráshoz Tovább
A pihenés és a tanulás kapcsolata

A pihenés és a tanulás kapcsolata

Sokan a jó eredményeket vagy a kiemelkedő tehetség vagy pedig a szinte túlzásba vitt kemény munka számlájára írják, de arról nem vesznek tudomást, hogy sokat lehet jól, de lehet rosszul is dolgozni. A megfelelő stratégia tehát elengedhetetlen fontosságú, és ebbe beletartozik maga a pihenés is. Az agyunk és a szervezetünk nem egy számítógép, ami bekapcsolás után gond nélkül üzemel a végtelenségig (ez egy analógiás példa), hanem inkább egy motor, amit be kell rúgni, és amit bizony meg kell időnként tankolni.

Kedvenc íróm, Márai Sándor azt mondta, hogy a betegség a szegény ember Riviérája. Ez alatt azt értette, hogy az, aki időnként nem pihen, azt előbb utóbb valamilyen betegség dönti majd le, legyen az egy kisebb megfázás, de akár egy komolyabb dolog is. 

Én teljes mértékben az arany középútban hiszek. Azt vallom, hogy x időnyi munka x időnyi pihenést igényel, ráadásul az sem mindegy, milyen fajta pihenést végzünk. Az x időnyi pihenés során mind passzív, mind pedig aktív pihenést érdemes végeznünk. Nincsenek naiv elképzeléseim, pontosan tudom, hogy ez a módszer napi leosztásban a sok teendő miatt nem mindenkinél működhet, pedig ez lenne az ideális. Példának okáért 2 óra tanulás után 1 óra sorozatnézés és 1 óra sétálás.

Mivel a legtöbb esetben ez nem megvalósítható, érdemes heti lebontásban gondolkodni. Ha a hét eleje volt húzósabb, a hét további napjait vegyük lazábbra, vagy tegyük teljesen szabaddá a hétvégénket. 

A pihenés és a tanulás kapcsolata Tovább
Ha nem tudsz tanulni, itt vannak a megoldások!

Ha nem tudsz tanulni, itt vannak a megoldások!

A tanulás képességét ugyanúgy el kell sajátítani, mint minden mást. Sem járni, sem beszélni, sem főzni nem tudtunk születésünktől fogva, hanem ezek elsajátításához foglalkozásra és gyakorlásra van szükség. A tanulással is ez a helyzet, de erről az oktatási rendszerünk megfeledkezik, és egyenesen elvárja tőlünk, hogy birtokunkban legyen ez a képesség. Óvodában még játékosan próbálják nevelni a gyerekeket, de amint bekerülnek az iskolába, napi öt óra folyamatos fegyelmet és szabálybetartást kívánnak tőlük. Egyik nap még a felhőtlen játék, másnap már matematikai műveletek. Ez felfoghatatlan.

Pontosan ebben látom a problémát, hogy az óvoda és az iskola között nincsen átmenet, és ennek a lépcsőnek a hiánya később komolyabb tanulási nehézségekhez vezet, ami talán az egész életre meghatározó lehet. A mai világ olyan gyorsan változik, hogy szinte minden szakma megköveteli az aktív, folyamatos továbbképzést. És ha valaki gyermekkorában nem tanult meg tanulni, előbb vagy utóbb kénytelen lesz.

Tehát mi is a fő megoldandó helyzet? Az, hogy passzív módon tanulunk, és nem aktívan végezzük azt. Ez a gyakorlati oldala, a lelki oldala pedig egy ostoba hiedelem, ami azt állítja, hogy vannak "töris", "matekos", "reálos", "humán beállítottságú" emberek. Ezzel a hipotézissel még nem is lenne baj, de olyan dolgokat vezetnek le belőle, mint például egy "töris" sosem lesz képes matekot tanulni. Ez nem igaz. Tény, hogy nem lesz belőle Einstein, de az nem feltétlenül a "matekos" képességei hiányából fakad, hanem inkább a matekhoz való hozzáállásából.

Ebben a bejegyzésben tehát olyan egyszerű módszereket ajánlok, amelyekkel aktív tanulási stratégiát alakíthatsz majd ki, és ennek segítségével azt fogod észre venni, hogy nem is szenvedsz annyira a tanulás alatt.

  •  Felejtsd el az újraolvasást

Az újraolvasás a passzív tanulás oszlopos képviselője. Az első olvasás az, ami során körvonalazódik benned a tananyag, felfedezed az összefüggéseket, tehát kapsz egy átfogó képet. Az újraolvasás során már nem lesz meg az újdonság érzése, unni fogod, és azt fogod hinni, hogy már tudod az egészet

  •  Összefüggések

Az első elolvasás után fontos, hogy megtaláld az olvasott tananyag belüli összefüggéseket, de ezen kívül még lényegesebb, hogy az új ismeretet a már meglévő ismereteiddel kapcsold össze.

  •  Ellenőrző kérdések

Teljesen mindegy, hogy a saját kérdéseidet vagy éppen a tankönyvét használod. A kérdésekre mindig komplex, összetett módon válaszolj, ezzel tökéletes képet kaphatsz, mennyire sajátítottad el az új ismeretet. Nem baj, ha elsőre nem tudsz válaszolni, akkor legalább tudod, mely részre kell még egy kicsit rágyúrni.

  •  Szemléltetés

Bármilyen folyamatot lehet logikai úton ábrákkal, rajzokkal, grafikonokkal szemléltetni. Amikor egy ilyet készítesz, egyszerre ismételsz, értelmezel és újat tanulsz. Ezeknél a vizuális elemeknél ráadásul nincsen szabály, lehet egy egyszerű firka, de akár egy látványosabb ábra is.

  •  Feleltesd magad egy képzeletbeli gyerek előtt

Ha nem tudod egyszerűen elmagyarázni, nem is érted igazán. Ez a teljesen elkoptatott Einstein-idézet bár a sok ismétlés miatt szinte érvényét vesztette, de attól még igaz. Foglald össze a tananyagot három egyszerű pontban, és ezeket kifejtve mondd vissza a főbb állításokat. 

  •  Tanulókártyák, mnemotechnika

Ha sok a memorizálni való adat, vesd be a nehézágyút! A tanulókártyák nem csupán írott jellegűek lehetnek, nyugodtan rajzolj rá képeket, faragj hozzá vicces vagy éppen emlékezetes szókapcsolatokat. A szabály az, hogy nincsen szabály.

  •  Ismétlő periódusok

Sokan az ismétlést hosszú és unalmas fázisnak tekintik, ami szinte ugyanannyi időt emészt fel, mint a tananyag elsajátítása. Az aktív tanulási módszernél erről szó nincsen, ha újra, több alkalommal villámkérdések alapján felmondod a már megtanult infókat, a hatás garantált lesz. Vegyél magad elé egy papírt, és írj fel rá 10 kérdést, ami kapcsolódik az új tananyaghoz. Miután ezzel elkészültél, kérdésenként 30 másodpercet kapsz, hogy minél tömörebben, de lényegre törőbben kifejtsd a választ. Ezzel az intenzív ismétlési módszerrel már nagyon rövid idő alatt leellenőrizheted magad.

Ha nem tudsz tanulni, itt vannak a megoldások! Tovább