Jegyzetlap

Hogyan legyél nyugodtabb? Tíz zeneszám szorongóknak

2017. március 03. - Juhász Anita

A PartyPéntek első alkalmával meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy elmondjam, nem mindenkinek lételeme az állandó társasági élet. Bizony elég sok olyan ember van, aki a hétközbeni rohangálástól nem csak fizikailag és mentálisan fárad el, de lelkileg is. Ezzel az égvilágon semmi baj nincsen. Az ilyen emberek a legtöbb esetben introvertáltnak számítanak. Introvertálnak lenni nem azt jelenti, hogy valaki antiszociális és goromba, inkább csak érzékeny a környezetére és az embertársaira. Éppen ezért van minden introvertáltnak szüksége egy kis töltődésre, amely során elveszhet a gondolataiban

Természetesen a mai bejegyzés nem csak az introvertált személyiségtípusoknak ajánlott, hanem igenis mindenkinek. Zárjuk ki egy kicsit a külvilágot, merüljünk el gondolatainkban, és próbáljuk meg önmagunkat szórakoztatni. 

Mindannyian nagyon jól ismerjük a zene hatalmát, hiszen már csak néhány taktus képes minket megnevettetni, elszomorítani vagy éppen e kettőt egyszerre. Sokan sokféle módon kutatták, miért műveli velünk ezt a zene, de a mostani poszt nem ezt a célt szolgálja.A Mensxp még decemberben lehozott egy nagyon érdekes cikket, amit azóta nem győzök linkelni az ismerőseimnek. Ezt venném most alapul. 

A Midlab egy érdekes kutatást végeztetett el Dr David Lewis-Hodgson-szal, aki azt vizsgálta meg, melyek a valaha felvetett zenék közül a legmegnyugtatóbbak, illetve azok milyen hatást váltanak ki a hallgatás során. A kutató egy tízes listát állított össze:

1. 'Weightless' by Marconi Union

2. ‘Electra' by Airstream

3. 'Mellomaniac (Chill Out Mix)' by DJ Shah

4. ‘Watermark' by Enya 

5. ‘Strawberry Swing' by Coldplay

6. ‘Please Don't Go' by Barcelona

7. ‘Pure Shores' by All Saints

8. ‘Someone Like You' by Adele

9. ‘Canzonetta Sull'aria' by Mozart

10. ‘We Can Fly' by Rue du Soleil (Café Del Mar)

Amint jól látható, a spektrum elég széleskörű, az operától a napjaink popslágeréig van itt minden. A kiváltott eredmény azonban ennél is lenyűgözőbb: a kutatás szerint ez a lejátszási lista akár 65%-kal képes csökkenteni a szorongást. 

Ezen eredménytől felbuzdulva ajánlanék egy kis otthonülős estét minden kedves olvasómnak. A kedvetekért a top tízes listából összeállítottam egy lejátszási listát, illetve a fantasztikus zenéken kívül ajánlanék néhány dolgot, amivel még kellemesebbé lehet tenni a lazulást. 

  • Félhomány

Minél sötétebb van a szobában, a szervezeted annál könnyebben tud ellazulni, mivel az alvás folyamatához elengedhetetlen a melatonin nevű hormon termelődése, éppen ezért a pihenéshez a félhomály a legalkalmasabb. Kapcsold le a nagy teljesítményű lámpát, és válassz valami barátságos, meleg, sárga színű fényforrást. Minél fehérebb fény vesz körül, annál éberebb leszel, tehát még erre is figyelned kell, ha megfelelő környezetet szeretnél teremteni.

  • Kamilla tea

A kamilla tea remek nyugató hatása van, amit leginkább lefekvéskor vagy stresszes állapotban érdemes fogyasztani. Egy bögre forró ital képes ellazítani a szervezetedet, és még az aggasztó gondolatok ellen is hatásos.

  • Megfelelő szobahőmérséklet

Annál nincsen idegesítőb dolog, ha éppen ki vagy be kell takarózni, és emiatt csak nyűglődik az ember. Mielőtt kényelembe helyeznéd magad, érdemes kellőképpen kiszellőztetni a szobát, kényelmes, se nem túl meleg, se nem túl lenge öltözetre váltani. Egy pókrócot is érdemes kéznél tartani.

  • A képernyő fényereje

Az első bejegyzésben említett fehér fény könnyen éberré tesz, ezért érdemes lejjebb vinni a gépünkön a fényerősséget, vagy ami még ennél is jobb, egy olyan alkalmazást használni, ami lehetővé teszi a színhőmérséklet, színtartomány beállítását. A Fluxot tudom ajánlani, ami a linkre kattintva letölthető. 

És végül hallgassátok meg ezt a remek kis összeállítást! :) Jó pihenést kívánok.

Szerinted bővíteni lehetne még ezt a listát? Írd meg kommentben, mivel!

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetlap.blog.hu/api/trackback/id/tr6112308657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.