Jegyzetlap

Egy kis segítség a diszlexiásoknak

2017. augusztus 08. - Juhász Anita

Sajnos a tanulási nehézségekhez nem értek annyira, mint egy képzett szakember, de próbálom magam folyamatosan képezeni a témát illetően. Éppen ezért szeretnék egy rövdi posztot ennek a témának szentelni, ami remélhetőleg nagy segítséget fog nyújtani.

Úgy vélem, a magyar oktatásban a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek csak nyűg a többi tanuló hátán, pedig a részükről nem kellene más, mint egy kis odafigyelés és néhány innovatív megoldás. A BDA (British Dyslexia Association) felmérése szerint a OneNote egy ilyen lehetőséget kínál. Jelenleg még csak a böngészős verzióban érhető el, de szerintem idővel megérkezik az asztali verzióra is.

untitled-1.jpg

Ha megvan a szövegünk, akkor navigáljunk a Nézet -> Modern olvasó panelre. Amint jól látható, megválatoztatható a szöveg háttere, a betűtípus, a betűk távolsága. Ha a felolvasás ikonjára kattintunk, akkor az különböző tempóban, viszonylag jó magyarsággal felolvas nekünk, ráadásul a rendszer még a szótagokat is szeparálni tudja. 

untitled-2.jpg

Igyekszem majd még ehhez hasonló, a tanulási nehézségeket segítő posztokkal jönni. Ha esetleg lenne valami javaslatotok, tudassátok velem!

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetlap.blog.hu/api/trackback/id/tr1512647891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.