Jegyzetlap

Hogyan legyünk kitartóak az online tanulás során?

2018. április 01. - Juhász Anita

my_post_4.jpg

Az online tananyagok soha nem látott széles repertoárral rendelkeznek. Már nem csupán a különböző írott vagy videós leírások állnak rendelkezésünkre, de az online tanulós honlapok is a virágkorukat élik, ahol tényleg bármit megtanulhatunk egy kis odafigyeléssel és egy kis gyakorlással. (Az én ilyen személyes kedvenc oldalam a SkillShare.)

A magántanulás nem egyszerű folyamat, hiszen saját magunkon kívül nincsen senki, aki motiválna minket, ráadásul a legtöbb esetben nem valamilyen vizsgára kell tanulnunk, hanem azért, mert érdekel a téma. Ebből adódóan a lelkesedés néha sokkal nagyobb, mint maga a motiváció és a kitartás. Ebben a posztban ajánlanék néhány tippet arra, miként legyünk elég kitartóak az online tananyagokat illetően.

  • Motiváció: gondolj arra, mennyivel szegényebb lennél az adott tudás nélkül

Az egyik legerősebb motiváció, ha valamilyen témában hiányt fedezünk fel. E negatív töltet miatt egy időre szomorúság, elégedetlenség és szorongás lép fel bennünk, de utána rögtön az érzelmi skála másik oldalán találjuk magunkat, ezáltal nagyobb erőbedobással ülünk neki tanulni.

  • Jegyzetelj!

Ha azt hiszed, hogy az online tanulás elcsalható csak azzal, ha nézed/olvasod, tévedsz. (Kivételt csak a teljesen gyakorlati orientációjú tárgyak képeznek.) Ha a választott témádnak nyitsz egy füzetet/dokumentumot, időt fordítasz a jegyzetkészítésre, azzal nem csak maradandóbbá teszed a tudásod, de a későbbiekben is nagyon hasznos lehet, hiszen bármikor előveheted az általad már feldolgozott információkat.

  • Legyen részese az időbeosztásodnak!

Ha minden alkalommal ugyanabban az időben ülsz le tanulni, az agyad könnyen megszokja, hogy az adott időpont a tanulásé, ezáltal sokkal produktívabb lehetsz. Ráadásul a nem kötelező feladatokat az ember hajlamos halogatni, így ha nincs egy megszabott időpontod, a feladatot csak a végtelenségig fogod kitolni. 

  • Vegyél részt a közösségi életben, projektekben!

A legtöbb online képzéseket nyújtó felület lehetőséget kínál arra, hogy kapcsolatba lépj az oktatóval és más tanulókkal. Ebben a szekcióban megtárgyalhatod az átvett tananyagot, kérdéseket tehetsz fel, és bemutathatod a leckére készített projektedet. Úgy vélem, az ilyen párbeszédek során nagyon sokat lehet tanulni.

  • Egyszerre csak egy elméleti és egy gyakorlati képzést vállalj! 

Ha túl sok minden érdekel egyszerre, akkor is próbálj meg csak egy elméleti és egy gyakorlati képzést vállalni, mert ha túl sokat választasz, csak feleslegesen túlterheled magad, ráadásul a figyelmedet is több fele kell megosztanod.

Remélem, ezzel a néhány tippel segíteni tudtam. Nektek melyik a kedvenc online képzéseket nyújtó felületetek? Írjátok meg kommentben!

Illetve: elindítottam egy zárkörű FB-csoportot. Tanuljunk együtt nevűt! Ezt a csoportot azért hoztam létre, hogy segítsük és motiváljuk egymást a tanulásban. Itt nyugodtan lehet "nyavalyogni" a sok-sok tanulnivalóról, illetve annak nehézségéről. Lehet segítséget kérni egymástól, legyen szó matematikáról, bölcseletről vagy bármi egyébről. Ne féljetek kiadni magatokból a tanulás miatti stresszt és feszültséget sem. Remélem, minél többen csatlakoztok, mert szeretnék közelebb kerülni hozzátok és szeretném, ha kialakulna egy jó blogos közösség. Csatlakozz!

Kövess itt is!

instagram.pngface_book.png

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetlap.blog.hu/api/trackback/id/tr6513786232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.