Jegyzetlap

4 újabb hasznos app

2018. július 27. - Juhász Anita

mjj5aw2o3e.jpg

Imádom a különböző hatékony és szórakoztató appokat. Az utolsó appajánló viszonylag régen volt, ráadásul ott elég alapvető dolgokról írtam. Ebben a posztban megmutatom, melyek a jelenlegi kedvenceim, remélem, ti is kipróbáljátok őket!

  • English Grammar Test

Ahogy ebben a posztban említettem, az utóbbi hetekben angoltanulással foglalkozom.. Ez az app pedig remek tanulási lehetőséget nyújt, hiszen aktív módon, tesztek segítségével oktat. Nem csak a tudás tesztelésében segít, hanem magyaráz is, így nem maradhat kérdés a helyes választ illetően. Mondhatni teljesen ráfüggtem erre az appra, ajánlom mindenkinek, kezdőknek is és haladóknak is egyaránt.

  • Down Dog

Említettem már, hogy szeretek jógázni? Kedvelem, mert megfelelően átmozgat, koncentrálttá tesz, és a sok ülőmunka után ellazítja a hátamat. Sok különböző jógás appot kipróbáltam már, de számomra ez vált be a legjobban. Beállítható a nehézség, az időtartam, hogy milyen típusú sorozatokat szeretnél, ráadásul a Pro verzióban egyéb részletességgel beállítható, hogy melyik testrészre szeretnél fókuszálni. Amint elkezded a gyakorlatot, az app hangvezérléssel és videókkal vezet téged végig.

  • Edo Agenda

Mint tudjátok, a teendőimet tekintve jobban szeretem a papíralapú bullet journalt használni, mint egyéb online listákat. Ennek leginkább a személyre szabhatóság az oka, hiszen a bujóban annyi hely jut egy topikra, amennyit én akarok. Az Edo Agendával a Facebookon futottam össze, és nem tudtam nem kipróbálni. Az appot elméletileg kreatív embereknek tervezték, így nem csak a listás nézeten van a hangsúly. hanem lehetőség van hosszú jegyzetek beleírni, illetve a project fülük is elég jól néz ki. Én leginkább a írásaimhoz használom, ide vezetem a legújabb novellaötleteimet, itt követem nyomon a regényemmel kapcsolatos teendőimet. 

  • Frappé

Nagyon örülök, hogy létezik ez az app, mert sokszor van 1-2 órám, amit el szeretnék ütni, de hirtelen nem tudom, merre menjek. Ilyenkor előveszem a Frappét, és a szűrők segítségével rákeresek, mi van jelenleg a városban. Így találtam már hangulatos élőzenét, kellemes étkezést is. Az app nem csak Budapest területét fedi le, hanem jelen van Szegeden, Mosonmagyaróváron és Győrött is. Remélem, a jövőben majd még több érdekességgel frissül. 

Illetve: elindítottam egy zárkörű FB-csoportot, Tanuljunk együtt nevűt! Ezt a csoportot azért hoztam létre, hogy segítsük és motiváljuk egymást a tanulásban. Itt nyugodtan lehet "nyavalyogni" a sok-sok tanulnivalóról, illetve annak nehézségéről. Lehet segítséget kérni egymástól, legyen szó matematikáról, bölcseletről vagy bármi egyébről. Ne féljetek kiadni magatokból a tanulás miatti stresszt és feszültséget sem. Remélem, minél többen csatlakoztok, mert szeretnék közelebb kerülni hozzátok és szeretném, ha kialakulna egy jó blogos közösség. Csatlakozz!

Kövess itt is!

instagram.pngface_book.png

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetlap.blog.hu/api/trackback/id/tr7114141681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.