Manapság a humán tantárgy és a reál tantárgy valamiféle fekete-fehér ellentétként merül fel, mintha valami nagyon ellentétes dologról beszélnénk. Éppen ezért szeretném körbejárni ezt a témát, hiszen sokszor észreveszem, hogy a mérnökök és a bölcsészek egymásra dobálják a sarat. Tegyük fel tehát a kérdést: tényleg létezik ez az ellentét?

Igen és nem. A humán tantárgyak (,azaz a bölcselet) és a reál tantárgyak elszakadása a felvilágosodás során kezdődött meg. Ez volt az az időszak, amikor az értelmiség végleg leszámolt a katolikus egyház által sulykolt nevetséges babonákkal (- legalábbis próbált -). Denis Diderot és társai ekkor alkották meg az Enciklopédiát, ami mára teljesen felváltotta a Bibliát, és bár morális szempontból nem biztos, hogy jól jártunk, de a reál tudományok megalakulásával és előretörésével az ember kicsit közelebb került önmaga és a világ megismeréséhez.

Ha valaki felidézi a semmitmondó gimnáziumi tananyagot a fizika mint tudományterület megalakulásáról, eszébe jut, hogy a fizika a filozófiából alakult ki. A filozófusok voltak azok, akik először foglalkoztak azzal, hogyan keletkezhetett a világ, milyen erők uralkodnak a világban, egyáltalán, hogy miből áll a világ. Arisztotelész kategóriákat hozott létre az állatoknak és növényeknek, míg Püthagoraszt egyáltalán nem lehet matematikusnak hívni, mert ő egy matematikán alapuló filozófiai rendszert hozott létre. 

Mindezek ellenére sok reál tudományterülettel foglalkozó tudós megfeledkezik a bölcselettel kapcsolatos történelmi előzményekről. Tudtátok, hogy nagyon sokáig az egyetemeken a bölcselet egyfajta alapképzés volt, és csak utána léphettek tovább orvosnak, ügyvédnek, tudósnak? Persze mára ez a képzési forma egyáltalán nem állná meg a helyét, és eszemben sincs visszahozni ezt, csupán szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy régen ezek a dolgok egyek voltak.

A másik oldal sem jobb. A bölcsészek hajlamosak arra, hogy a magas lóról beszéljenek, és bezárkózzanak a saját elefántcsonttornyukba, illetve lenézzék azokat, akik nem látták/olvasták/ismerik/hallották az adott művet, mintha a 21. században lenne egy kánon, amit a művelt embernek abszolválnia kell. De a bölcsészek még arra is hajlamosak, hogy kivonják magukat a közös társadalmi szerepvállalásból, és mindenkiről megfeledkezve mélyedjenek bele saját maguk szórakoztatására az adott kutatási területbe.

Ebből a szempontból tehát nem lehet felállítani a humán vs. reál tárgyak ellentétpárját, hiszen mindkettőnek végül is egy lenne a célja: megismerni a világot és megismerni az embert - csupán különböző megközelítésből. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a humán és a reál tudományterület továbbosztható, és arról sem, hogy ezeknek akár különféle határterületei is lehetnek. Ha a határterületek működnek, akkor miről is beszélünk?

A másik oldalról nézve viszont: a világ folyamatosan változik, ezáltal mi is változunk. Az ókorban, de akár még a középkorban is, az emberek képesek voltak arra, hogy a teljes Illiászt memorizálják, majd felidézzék. Egyszerűen akkor arra volt programozva az agyuk, mert nem nagyon volt más lehetőség. A könyv és az írás nem tartozott a divatos, könnyen elérhető módszerek közé, s az írásbeliség csupán a könyvnyomtatás feltalálásával vívta ki a mára már elismert helyét. Jelenleg ott tartunk, hogy az írásbeliséget felváltja a digitalizáció és a robotika. 

Ezekből adódóan az ember agya is változik. Ahogyan régen képesek voltak több száz versszakot könnyen memorizálni, aztán komplex gondolatíveket papírra vetni, úgy alakultak ki, illetve váltak fontossá a különböző intelligenciatípusok. Jelenleg a tudomány 9 típust különböztet meg (nyelvi, logikai-matematikai, térbeli, kinesztetikus, interperszonális, intraperszonális, zenei, egzisztenciális, természeti). Nos, az egy nagyon jó kérdés, mi volt először: vajon először alakultak-e a ki a különböző tudományterületek, vagy először alakultak-e ki a különböző típusok. Ez tipikus tyúk-tojás példa; az egyik nélkül nincs a másik. 

Akár már maga a 9 típus (, és ki tudja, lehet, idővel több lesz) megléte vindikálhatja a humán vs. reál-kérdés helyességét, de ne feledkezzünk meg valamiről: a világ egyáltalán nem kétpólusú. Ha így lenne, az ellentét megléte igaz lenne, de csak egy gyermeknek szabad a világot fekete-fehérben látni. 

Ti mit gondoltok erről? Egyáltalán tetszenének nektek ilyen gondolatfolyamos bejegyzések, vagy vessem el?