Jegyzetlap

Mentális felfrissülés és fizikai kikapcsolódás: a medence (x)

Mentális felfrissülés és fizikai kikapcsolódás: a medence (x)

richard-r-schunemann-718066-unsplash.jpg

A cikk létrejöttét a polimedence.hu támogatta.

A pihenés nem valami jutalom, ami csak az elvégzett munka után jár, hanem kötelesség, amivel tartozunk a szervezetünknek és elménknek. Természetesen az nem számít pihenésnek, ha még alvás közben is logikai egyenleteket oldunk meg, próbáljuk megfejteni a fenomenológia jelentését vagy az orosz ábécét próbáljuk kibogarászni. Ilyenkor két végén égetjük a gyertyát, ami idővel meg fog mutatkozni mind a fizikai, mind pedig a mentális állapoton. Az ilyen típusú viselkedésem vezetett a pánikbetegségem komolyabb tüneteihez. Azóta mindig szem előtt tartom a megfelelő mennyiségű pihenést, így figyelmet szánok a szociális kapcsolataimra, a mentális felfrissülésre és a fizikai kikapcsolódásra is.

Van egy sport, ami számomra egyszerre képes mentális felfrissülést és fizikai kikapcsolódást nyújt; az pedig az úszás.

Miért az úszás?

Soha nem voltam az a sportos alkat, soha nem voltam jó bennük. Persze imádok bizonyos sportközvetítéseket nézni (Forma-1, műkorcsolya, úszás, vívás), de az űzésükben még mindig nem vagyok jó. Régebben, a tornaórákon komoly szorongást okozott nekem a rossz mozgáskoordinációm, és nem voltam  képes felfogni, miért tűnnek azok a mozdulatok annyira egyszerűnek, miközben én majdnem megölöm magam a próbálás közben. Minden bizonnyal a helyzet sok-sok óra gyakorlással szintre hozható lett volna, de még ígyis valahol a ranglétra alján tolongtam volna az eredményeket tekintve. Számomra a labdajátékok és a talajtorna nem a kikapcsolódást jelentette, soha nem is tudtam őket élvezni.

Az úszással teljesen más a helyzet. A nagymamám kisgyerekkoromban tanított meg úszni, ami azóta nagyon jól jön. Később aztán megmutatták a különböző úszásnemek technikáit, és azokat magamhoz képest (büszkén elmondhatom: másokhoz képest is) hamar megtanultam. Mintha a mozgáskoordinációval kapcsolatos bénaságom a vízben teljesen eltűnt volna, és minden nagyobb nehézség nélkül képes voltam összehangolni a légzésemet a kar- és lábtechnikával.

Néhány az USÁ-ban végzett tanulmány kimutatta, hogy az úszás csökkentheti a mozgás során fellépő zavart, segíthet az enyhe spektrumzavarral szenvedőknek. Nem tudom, hogy ebben van-e igazság, de ha figyelembe vesszük az evolúciót és a magzatvízzel kapcsolatos születést, szerintem lehet benne valami.

img_11231.jpg

A medencében

Úszáskor csak a helyes légzésre és a fordulókra figyelek, ami mindig nagyon simán megy. Persze a kezdetekkor hozzá kellett szokni az új típusú testedzéshez, de 2-3 hétnyi kitartó munkának köszönhetően ez gond nélkül megoldható. Az elején nem biztos, hogy képes leszel nagyobb távokat leúszni a medencében, bőven elég, ha teljes erőbedobással és a helyes technikával a lehető legtöbb hoszt ledolgozod. Érdemes kísérletezgetni a különböző úszásnemekkel (gyors, pillangó, mell, hát) és kikísérletezgetni, hogy neked melyik a legjobb. Számomra a gyors működik a legjobban, a pillangó sem rossz, de ilyenkor a mozdulataim eléggé kapkodóvá válnak. A háttal is kijövök, viszont nem vagyok képes egy vonalban úszni. A legkevésbé a pillangóban vagyok ügyes, itt az összes létező problémám előjön a mozgáskoordinációval kapcsolatban, és egy külső szemlélő számára úgy nézhetek ki, mint egy haldokló kacsa.

A felszerelést sem kell túlgondolni. Legyen egy jobb minőségű úszódressz vagy úszónadrág, ami nem túl szoros, de nem is túl laza. A minta ne legyen elsődleges, a lényeg, hogy “egyben tartson” téged. Egy úszósapkáról minden esetben érdemes gondoskodni, főleg akkor, ha egy közösségi uszodába jársz sportolni, de hosszú hajú lányok esetében kimondottan ajánlott egy privát kerti medence esetén is. Nem csak egészségügyi szempontból, hanem mert a nagy mennyiségű haj az úszáskor nem igazán marad egy helyben, továbbá eltömítheti a úszómedence szűrőit is de a sapka ezeket könnyen képes orvosolni. Gyakori még az úszószemüveg használata is, ez segít látni a víz alatt.


Fontos leszögeznem, hogy kellő háttértudás nélkül ne állj neki úszni. Ha nincs semmi tudásod, látogass meg egy oktatóközpontot, iratkozz be és sajátítsd el az alapokat. Amikor ezekkel már rendelkezel, nekiállhatsz konkrétabban kipróbálni a különböző úszásnemeket

img_4683.jpg

A medence mellett

Ha az ember rendelkezik egy csodás kerti medencével, akkor az nem csupán sportra, de egyéb aktív és passzív kikapcsolódásra is remekül szolgálhat. Ráadásul nem kell olyan kellemetlenségekkel törődni, mint a nagy tömeg, az öltözők rossz állapota, zsúfoltsága, a hosszú haj esetében lévő, sokáig tartó hajszárítás. Mi sem egyszerűbb, mint kimenni a saját udvarunkon lévő saját kerti medencénkhez, és akkor úszni, amikor kedvünk tartja.
Nos, sajnos ez a pesti bérlakások dzsungelében számomra jelenleg elérhetetlen.

Ugyanakkor produktivitás szempontjából sem érdemes veszni hagyni egy épített medence jelenlétét. A meleg időjárás bizony nagy mértékben visszaveheti a hatékonyságot. Azt hiszem, minden egyetemistának vagy már diplomával rendelkezőnek eszébe jutnak a harminc-harminckét fokos júniusok, amikor semmi kedv nem mutatkozik kétszáz oldal szó szerinti bemagolására. Egyrészt a melegtől szinte képtelenség gondolkodni, másrészt ilyen időben sokkal szórakoztatóbb dolgokat is lehet csinálni, mint túlesni egy vizsgán. Egy kellemes, hűsítő csobbanás a család kerti medencéjében azonban nem csak a testet, de az elmét is képes felfrissíteni. Ilyen időben érdemes áthívni a sorstárs vizsgázókat, dolgozókat, és csapatmunkában, egymást segítve dolgozni, miközben a medencében lógatjátok a lábatokat. Bármennyire is menő helynek találom a könyvtárat, negyven fokban még én is a medencét választanám.

Az utolsó két képet köszönöm a műanyag kerti medencéket gyártó Polimedence cégnek!

Mentális felfrissülés és fizikai kikapcsolódás: a medence (x) Tovább
Saját tervezésű naptár - miért és hogyan?

Saját tervezésű naptár - miért és hogyan?

img_20190203_151346.jpg

Hihetetlen, máris eltelt több mint egy hónap 2019-ből. Hogy halad az önmegvalósítás? És mi a helyzet a fogadalmakkal? Hogy állnak a teendőid az új, szép, csinos határidő naplódban?
Nos, én nem igazán hiszek a januárban, mint az álmaink és céljaink megvalósításának szimbólumában, de a februárban, az október 15-ben és a július 2-ben már annál inkább. Nem számít, hányadika van éppen, hiszen az elhatározás és a munka nem dátumhoz vagy eseményhez kötött. Éppen ezért vallom azt, hogy a január a konkrét célok kikísérletezgetésének és a felkészülés ideje legyen, hogy az év további részében meglegyen a kellő motiváció és energia. 

Éppen ezért csinálok már harmadik éve egy saját készítésű naptárt. Eddig Photoshop-ban terveztem magamnak egyet, de most ki akartam próbálni valami újat, és kézzel hoztam össze egyet, ami a Fiók tárgybeli hozzájárulása nélkül nem valósulhatott volna meg. Ebben a bejegyzésben arra kaphatsz választ, miért érdemes egy saját naptár mellett dönteni, és azt mi alapján készítsd el.

img_20190203_151224.jpg

A hatékonyság mindenek előtt

Ismered azt a helyzetet, amikor valakivel éppen beszélsz egy bizonyos program tervezéséről telefonon, és hirtelen elő kellene venni a naptáradat, de a géped épp a kikapcsolt állapotban van, a telefonodon meg, nos, éppen telefonálsz? Velem valamiért állandóan előfordul, és vizuális típusként a tervezgetés során nagyon szeretném látni a naptárat, a teljes hónapot, a heteket. Ezt leginkább azért kedvelem, mert sokszor nem jut eszembe egy távolabbi időpontra tervezett program, de ha látok egy teljesen mindegy, milyen naptárat, az esemény még akkor is beugrik, ha nincsen oda leírva. A naptárnak köszönhetően sokkal fókuszáltabb tudok lenni, ezért bátran ajánlom használatát bárkinek, aki szintén vizuális személyiség. 

Készíts magadnak egyet!

Ha szeretnétek, írhatok egy Photoshoppal kapcsolatos bejegyzést is, de most nem tenném, mert nem szeretnék senkit sem összezavarni a szakmai kifejezésekkel. A DIY naptárnak csupán egyetlen fontos jellege van, hogy a te igényednek feleljen meg, ne próbálj meg senkit sem utánozni, mert nem biztos, hogy az illető módszere nálad is megfelel. 

img_20190205_212435.jpg

A munka megkezdése előtt tervezd el, mit is szeretnél készíteni. Válaszolj arra a kérdésre, hogy a naptár mekkora legyen, álló vagy fektetett pozícióban legyen, milyen eszközökkel dolgoznál és arra, mi a célod. Szeretnél jegyzetekkel is ellátni az adott hónapot? Nem csak egy személyre használnád, hanem az egész családra? Én a sajátomat A5-ös méretben, fektetve készítettem el, amihez nem használtam mást, mint sok fekete és színes filcet, majd az egészet két oldalt kilyukasztva madzaggal fellógattam két szögre. 

Ha neked sem megy jól a rajzolás, de szeretnél néhány csinos ábrát, vedd alapul ezt a Pinterest táblát,garantált inspirációt nyújt. 

Néhány ötlet inspirációként

  • A méret: nem kell a szabványt követni. X-acto kés segítségével bármit könnyen méretre vághatsz. Ha nincs ilyen eszközöd, hajlítsd be a papírt, és az így keletkezett vonal mentén óvatosan nyírd el. 
  • A tájolás: A legelterjedtebb típus az álló, de főleg falinaptáraknál jellemző a fekvő nézet. Ha kísérletezős kedvedben vagy, olló és elforgatás segítségével rögtönözz gyémánt alakút, de akár különböző mintákat is kivághatsz.
  • A papír: Ha unod a fehéret, válassz színeset! Azt viszont tartsd szem előtt, hogy sötét árnyalathoz szükséged lesz világos filcre, tollra. 
  • A dimenzió: Ki mondta, hogy csak a 2D-s naptárak érnek? Dekorgumi segítségével készíthetsz hozzá kitüremkedő elemeket is. 
Saját tervezésű naptár - miért és hogyan? Tovább
Hogyan változtatta meg az életemet a bullet journal?

Hogyan változtatta meg az életemet a bullet journal?

hannah-olinger-549280-unsplash.jpg

Már előre szeretném leszögezni, hogy ez a poszt nem csak a bullet journalról fog szólni, hanem egyfajta analógiát állítok, miért is érdemes addig kutatni a megfelelő rendszerező, időbeosztó technikákat, míg meg nem találod az igazit. A bujo az én szent grálom, és azt szeretném, hogy neked is legyen ilyen. Teljesen mindegy, hogy az a Google Calendart, valamilyen előre gyártott plannert vagy egy to-do listát jelent, a lényeg, hogy a te életedben is hasonló kaliberű változások álljanak be, mint nálam.

Ez csak egy darab füzet

Hangozzon mindez bármennyire evidensen, a bullet journal önmagában csak egy füzet. A maximalizmusom és az írószer-mániám sok esetben kiakadt már a készítése közben, de ilyenkor próbáltam magam fegyelmezni, mondván, hogy a rendszer szolgál engem, nem pedig én őt. Nem kell csicsásnak és pontosan megszerkesztettnek lenni, hiszen ez nem egy művészeti alkotás, csak egy füzet. Ez az egyszerű tudatosítás a teljesítménykényszeremben nagyon sokat segített, és bár kezdetben görcsösen ment a tervezés, ma már felszabadultam, és nem izgulok feleslegesen rajta. Ezt a hozzáállásbeli változást próbálom az életem más területén is alkalmazni, hiszen a legtöbb esetben a tökéletesnek csupán a kész munka a jobb.

Kézben tartja a depressziómat és a szorongást

A pánikbetegségem történetéről konkrétan már itt írtam. Annak ellenére, hogy ma már (lekopogom) semmilyen konkrét pszichoszomatikus vagy lelki tünetem nincsen, a szorongás és a depresszió árnyéka örökké rámvetül. Ez olyan dolog, amitől nem lehet soha megszabadulni, így meg kell tanulni együttélni vele és elfogadni. Már maga a bujóba való írás is képes csökkenteni az akkor éppen jelenlévő szorongásomat, főleg akkor, ha a szorongás valamilyen konkrét jövőbeni eseményre, projektre irányul. Ilyen esetben mindig leülök hozzá, és alaposan átgondolom a megoldandó helyzeteket, problémás eseteket, stb. A tervezés sokat segít, mert általa úgy érzem, a lehető legtöbb mindent kézben tartok. 

Haladni tudok a céljaimmal

Mivel a bujót mindig is nagyon konkrétan, specifikusan vezettem, ez kihatott a céljaimra is. Ezt már több posztban is említettem, de egy adott célmeghatározásnak részletesnek kell lennie. Ha jól emlékszem, valamikor az angol nyelvtanulást hoztam fel példának. A "szeretnék megtanulni angolul" nem hatékony megfogalmazás, mert felvetül az a kérdés, hogy ebben az esetben mit jelent az elég hatékony. Helyette inkább legyen "B2-es szinten szeretnék írni és olvasni az év végére." Ennek köszönhetően már pontosan tudod, mikor, mennyit és hogyan kell tanulni. Én mindig ezt az eljárást követem, és úgy vélem, ennek köszönhetően sok mindent sikerült elérni. Persze ezek nem feltétlenül nagy dolgok, de azért a szakdolgozat, az államvizsga és a munkakeresés közéjük esik, akárcsak a személyes projektjeim is. Mindezek mellett ha bármilyen kisebb megvalósítandó tervem van, azt bármikor be tudom táblázni, mert az éves tervező miatt látom, hogy az időbeosztásomba hová fér be. 

Úgy érzem, nincs számomra lehetetlen

Ez talán önhittség és nagyképűség, de úgy érzem, jót tesz a csekélyke önbizalmamnak. Ez a mondat persze csak bizonyos keretek között értendő, és nem fogok profi balett-táncosnak állni úgy, hogy semmi mozgáskoordinációm nincs. Csakis a saját területemen belül mozgok, és próbálom kiszélesíteni a magam által szabott határokat. Így kaptam meg egy olyan munkát, amit eredetileg 5 év aktív munkatapasztalat megszerzése után tűztem ki magamnak. Így merek állandóan új dolgokat tanulni, saját magamhoz képest új dolgokat kipróbálni, és mindezt imádom vezetni a bujóban. Sokat fejlődtem ebben, és ez a füzetke a megfelelő eszköznek minősült ennek elérésében. A jövőben is folytatni fogom ezt a tevékenységemet, és kíváncsi leszek, 2 év múlva milyen hatásokat fogok magamon megtapasztalni. 

Ti megfigyeltetek magatokon valamilyen változást, amit a bujo vezetésének tituláltok? Írjátok meg kommentben! 

Hogyan változtatta meg az életemet a bullet journal? Tovább
Kedvenc budapesti tanulós helyeim

Kedvenc budapesti tanulós helyeim

téli változat

ali-yahya-411977-unsplash.jpg

Te, mint egyetemista az év egyik legstresszesebb és megterhelőbb szakaszát éled: a vizsgaidőszakot. Minden bizonnyal már a szemeszter elején megfogadtad, hogy tanulni fogsz, sokat, de amikor elérkezett a szorgalmi időszak vége, hirtelen az összes belefektetett energia semmissé vált, és úgy érezted, mindent kezdhetsz elölről, és soha nem fogsz a tananyag végére érni.

Ez sajnos egy olyan érzés, ami csak az államvizsgázás után fog elmúlni. Egy egyetemen soha nem lehet eleget tanulni, és ez a stressz bizony kimerítő tud lenni. Napi 14 óra folyamatos koncentrálás után az embernek olyan jól esne egy kicsit kiszabadulni, de hát nincs rá idő, mert vár a recepcióelmélet és a hermeneutika. 

Éppen ezért tartottam mindig nagyon fontosnak, hogy bizonyos tanulással töltött napokat a lakáson kívül abszolváljak. Ennek köszönhetően egyrészt nem csak a négy falat kell napi szinten bámulnom, de lehetőségem van egy kis friss levegőt szívni, emberek között lenni, illetve helyzettől adódóan valami finomat inni. Ebben a bejegyzésben tehát azokról a számomra kedves helyekről lesz szó, ahová régebben szívesen jártam tanulni, most pedig olvasgatni és dolgozni.

Még mielőtt belekezdenénk, fontos leszögeznem, hogy ez a poszt nem fizetett tartalom, nem kapok érte semmilyen juttatást, csupán a véleményemet írom le. 

FSZEK

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára számomra az abszolút favorit. Mindig is romantizáltam a szépen megmunkált, régies hatású könyveket robosztus asztalokkal és gyér világítással, miközben mindent áthat a régi könyvek illata. A Kálvin-tér közelében lévő épület negyedik emeleti olvasótermei pontosan ilyenek, ezért azt hiszem egyértelmű, hogy szinte azonnal bevetettem magam valamelyik fotelbe. Még most is, az államvizsgám után is szívesen térek be ide, és csak élvezem a nyugodt légkört, a sok-sok könyvet.

Itt született meg a teljes szakdolgozatom. Szeretem, mert eddig szakirodalom és kikapcsolódás terén eddig még sosem hagyott cserben, a könyvtár rendszerének kiismerése után mindent sikeresen megtaláltam. Természetesen a rendszernek sok hibája van, néhol kisebb korszerűsítésre  szorul, de számomra a nyugalom megtestesítőjét jelenti. Mind egyedül, mind csoportban történő tanulásra is alkalmas a hely, bár vizsgaidőszakban kicsit zsúfolt.

(Fotó : Balkányi László / We Love Budapest)

Massolit Books & Café

A Massolit egy kis ékszerdoboz a hetedik kerület kellős közepén. Még első szemeszteres koromban találtam meg, és nagyon megtetszett, mert a hely igazán hangulatos. Egy barátommal ültünk be beszélgetni, de az első negyed órában csak az érdekesebbnél érdekesebb könyveket nézegettük. Van itt minden, leginkább idegen nyelvű szakirodalom, képeskönyvek, leírások. Azóta már többször visszatértem ide, mindig barátságos kiszolgálást tapasztaltam, és előnyként könyvelhettem el, hogy soha nem volt túlzsúfolt a hely, és a könyves atmoszférának köszönhetően nyugodtan lehetett dolgozni, olvasgatni, nem zavart senki sem.

(Fotó: Kelet Facebook oldal)

Kelet Kávézó és Galéria

Az én esetemben mondhatni, hogy a Kelet Kávézó a budai oldal Massolitja. Amikor még a budai oldalon laktam, nagyon szerettem idejárni, mostanában sajnos nem esik gyakran útba. A helyiségben mindenhol könyvek találhatóak, a kellemes hangulatnak köszönhetően nagyon könnyű itt inspirálódni és koncentrálódni. Ha jól tudom, az itt elhelyezett könyvek cserekönyvek, szóval maga a több ezer darabból álló készlet hamar cserélődik. Sajnos negatívumként kell kiemelnem, hogy ahányszor voltam ott, csak nehezen találtam helyet, mert olyan sokan tartózkodtak a kávézóban. 

(Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár honlapja)

Egyetemi Könyvtár

Volt ELTÉ-s hallgatóként a könyvtári tagságért nem kellett fizetnem, és ennek ellenére rengeteg könyv található meg. Még a vizsgaidőszak kellős sem találkoztam itt sok emberrel, ezért ha tehettem, nem volt szükségem egyéb extra könyvre, csak bepakoltam a jegyzeteimet, és beültem ide. Mit ne mondjak, a látvány magáért beszél, igazi tanulós hangulatot képes adni. A képen látható olvasó mellett további asztalok találhatóak meg a könyvtár kölcsönző részlegénél. Előny, hogy a szépirodalmi és a szakmai kötetek mellett folyóiratok is vannak. 

Ezeket az említett helyeket még a mai napig aktívan látogatom. Nem csak tanulásra, olvasásra vagy dolgozásra lettek a kedvenc helyeim, de szívesen beszélgetek itt a barátaimmal, vagy ajánlom mások figyelmébe. Talán nem a legextrább helyek, de számomra sokat jelentenek. Neked melyik lesz az új kedvenced?

Kedvenc budapesti tanulós helyeim Tovább
Nyomtatott könyv vs. ebook - az értelmetlen vita

Nyomtatott könyv vs. ebook - az értelmetlen vita

beatriz-perez-moya-111685-unsplash.jpg

Az e-könyv-olvasó és a hagyományos könyv között még mindig kiélezett (?) vita zajlik, amelyről én is szeretnék állás foglalni, viszont a véleményem eltér a megszokotottól. 

Definíció

Első körben definiálni kell, hogy mi is egy könyv. Hasraütés szerűen nagyjából mindenki azt vágná rá, hogy a könyv egy fizikai objektum, amely vagy plusz információt tartalmaz vagy a történetével szórakoztatni akarja az olvasóját. Tehát a könyv fogalma előre vetíti a tartalom és az olvasó meglétét. 



Én ezzel nem egészen értek egyet. Számomra a könyv az nem egy fizikai objektum, hanem egy eszme, ami valami magasabbat képvisel, azaz minden olyan írott tartalmat könyvként kezelek (most tekintsünk el a rövid szösszenetektől, stb), ami az olvasó többé válását segíti elő. Ez a többé válás megtörténhet szellemi síkon (szakirodalom) vagy lelki síkon (irodalom). Igen, számomra ez a két opció létezik csak, de mi a helyzet a szórakoztató irodalommal? Akadnak a kategórián belül olyan alkotások, amelyek szinte már felérnek egy szépirodalmi műhöz, ez azonban elég ritka. A legtöbb ilyen sajnos megreked a teljes középszerűségben, és mint ilyennel nem nagyon lehet mit kezdeni. Mert vagy kiállsz mellette vagy ellene érvelsz.

A szöveg

Tehát számomra csakis a minőségi művek eshetnek bele a könyv kategóriájába, témától, műfajtól függetlenül. Minden más, ami nem hogy nem segíti elő az olvasó fejlődését, de még ártó szándékkal is szolgál, nem tudom másként kezelni, mint egyszerű szövegként. A szövegben nincs meg az a plusz érték, ami a könyvben megvan. Mert igen, a könyv, így az olvasás aktusa predesztinálja az olvasó meglétét, ezáltal a befogadást is. Úgy vélem, a könyv csakis az olvasó szemszögéből vizsgálható, önmagában sosem. 
Ha most úgy érzitek, megszólalt belőlem az esztéta, igazatok van, nem találtam fel a spanyol viaszt. Egyszerűen csak nem értem az e-könyv-olvasó és a hagyományos könyv közötti kiélezett vitát (főleg könyvmolyok között), hiszen én azért olvasok, mert fejlődni szeretnék. Teljesen mindegy, azt milyen eszközzel teszem. Egy hagyományos könyvet hiába szagolgatok, nem leszek tőle jobb ember, ahogy a legmodernebb technika által sem. 

Én mindkét módszert kedvelem. A papír alapút, mert tény, van egy hangulata, ráadásul sok széppróza és szakirodalom nem érhető el digitalizált változatban. Az e-könyv-olvasót, mert könnyű és kompakt, ráadásul az idegen nyelvű szinonimaszótár jó segítség tud lenni az angol olvasáshoz. 

Egy jó könyvet bármilyen módon szívesen olvasok, hiszen a mondanivaló a lényeg. Egy szöveget meg sehol sem, hiszen csak rabolja az időmet, és még árt is.

Nyomtatott könyv vs. ebook - az értelmetlen vita Tovább
Így zárd az évet és kezdj egy újat!

Így zárd az évet és kezdj egy újat!

mike-tinnion-327565-unsplash_1.jpg

Szeretjük a dátumokat. Az évszázadok hosszú folyamán minden jelentősebb eseményt minél pontosabb dátumhoz kell kötnünk. Egyszerűen így alakult ki az időfelfogásunk. Bizonyos időpontok mágikus erővel bírnak, míg bizonyosak elátkozottak; gondoljunk itt csak a péntek 13-ra vagy a nagy hype-nak örvendő 2012. 12. 21-re. A legtöbb ilyen az magára az emberiségre vonatkozik, de természetesen az individuumra lebontva is megfigyelhető a jelenség. Fontosnak tartjuk a születésnapokat, az évfordulókat vagy egyéb személyes eseményeket.

Ebből kifolyólag az új év mindig jelentősnek számított. Hiába próbálkozunk meg a hétfőkkel, a hónap elejékkel, a szülinapokkal, az év első napja mindent visz. Hosszú távon nem biztos, hogy ez jó hozzáállás, de ha már itt van, próbáljuk meg kihozni belőle a legjobbat.

Zárd le a régit!

Hogyan lehetne szimbolikusan új évet kezdeni, ha még mindig az előző történései foglalkoztatnak? Ha már az új év eseményének köszönhetően "tiszta lapot" kaphatunk, nem érdemes átvinni semmilyen terhet vagy gondot. Azt javaslom, keress magadnak egy csendes órát a zűrös időbeosztásodban, és foglalkozz csak ezzel. Szedd elő a Google Calendarből, a határidőnaplókból, bullet journalban, stb.. az egész éves teendőidet. Nézz szét a social media felületeiden is, és ne feledkezz meg a telefonod galériájáról sem. Velem is sokszor előfordult, hogy elfeledkeztem egy adott történésről, mert valamiért azt hittem, az még nem is az adott évben történt. Én egy papírra pontokban kiírom a főbb dolgokat, legyen szó apróbb találkozókról a barátaimmal, moziról, színházról és természetesen nem érdemes elfeledkezni a nagyobb eseményekről sem.

Ha úgy érzed, jegyzetelj le néhány sort ezekkel kapcsolatban, legyen az egy benyomás, egy szorongás vagy csak néhány tanács a jövőre nézve. Ha ezekkel megvagy, gondold végig alaposan, mik azok a nagyobb célok, amiket sikerült elérned az előző évben, és mik azok, amiket nem. Egyáltalán hogyan alakult a 2018? Mennyire követted a terveidet, milyen váratlan események léptek fel? Listázd ki ezeket is. Ne feledkezz meg az életed különböző kategóriájáról sem: munka, család, magánélet, egészség, hobbi, egyéni projektek. Melyik milyen mértékben fedte le az évet? Melyik dominált, melyik került háttérbe? 

Mit is akarsz?

Fel kell tenned magadnak azt a kérdést, hogy mit is akarsz pontosan elérni 2019-ben. Nem baj, ha ez egy nagy cél, a lényeg, hogy minél konkrétabb és lényegre törőbb legyen. Konkrét példával élve az nem elég, ha annyit tűzöl ki, hogy "meg szeretnél tanulni angolul". Ez nem elég pontos, nehezen értelmezhető, ezáltal nehezen elérhető. Helyette válaszd inkább a "B2-es szinten magabiztosan szeretnék írásban és szóban kommunikálni". Ez már elég konkrét ahhoz, hogy tudd mit és mennyit kell gyakorolni az említett szint eléréséhez. 

Ha már elég pontosan körül tudod írni, bontsd le a célt alfeladatokra és azokat további alfeladatokra. Írj hozzájuk időpontokat, legyenek bennük mérföldkövek. Ez azért jó, mert minél kisebb és egyszerűbb egy feladat, azt annál könnyebb elvégezni, s ennek köszönhetően a nagy cél már nem tűnik olyan ijesztőnek, teljesíthetetlennek. Azt hiszem, mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor nem tudjuk, pontosan hogy álljunk neki valaminek, mert olyan nehéz. Ne szabotáld magad, haladj apró lépésekben.

Egy éved van, hogy...

Ha most azonnal gondolkodás nélkül válaszolni kéne erre a kérdésre, mit mondanál? Elutaznál Kínába, énekelni tanulnál vagy éppen örökbe fogadnál egy kisállatot? Sokszor ezek a vágyak nehezen beilleszthetőek a mindennapi teendők közé, és te ennek ellenére minden év elején megfogadod, hogy majd idén foglalkozol. Természetesen aztán nem lesz belőlük semmi, és csak görgeted magad előtt a kívánságaidat. Ne teljen el úgy év, hogy legalább egy ilyet valamilyen mértékben nem abszolválsz. Hiányukkal csak nőni fog benned a szorongás, és még az is előfordulhat, úgy érzed majd, az évben nem történt semmi jó.

Persze ha nem lehet, nem kell nagyban gondolkodni. Ha a világ körüli út a célod, nem kell fél évre elvonulnod. Helyette utazz minden hónapban/minden x hónapban valahova, így talán még kedvezményeket is sikerül elcsípned. Sokszor olyan nagy vágyaink és céljaink vannak, hogy ezeket csak nagy voltukban akarjuk megvalósítani. Személy szerint én szívesen töltenék el 4-5 hónapot Olaszországban, pedig tudom, jelenleg ez nem kivitelezhető. Már egy ideje görgetem ezt magam előtt, de idén elhatároztam, 1-2 hétre meglátogatom az országot, és nem törődik a 3-4 hónappal. A sóvárgásom a nyaralás iránt enyhülni fog, és talán ebben az évben még egyszer lesz lehetőségem újabb 1-2 hétre. Azt ha összeadjuk, már 1 teljes hónapról van szó.

Nem kell más: csak kitartás!

Pszichikailag és mentálisan valamiért a nagy dolgokat sokkal könnyebb megtenni. Talán mert csak egyszer kell őket "elszenvedni", míg a napi szintű foglalkozás/gyakorlás valódi elhivatottságot, kemény munkát és kitartást igényel. Sajnos azonban ezt nem lehet elhazudni, hiába a sok önsegítő motivációs idézet és technika.  Még akkor is, ha nincs kedved, ha fáj, ha nem kényelmes nem lehet mást tenni, mint kitartóan dolgozni a célod elérése érdekében. Természetesen lesznek napok, amikor ez nem fog megvalósulni, és ilyenkor talán legszívesebben feladnád. Ez rendben van, teljesen jogos így érezned, de attól még ne cselekedj e szerint. Csak hajtsd le a fejed és dolgozz meg azért a célért!

Ezek az én tanácsaim. Nem túl világmegváltóak. Helyette egyszerűek, könnyen követhetőek és bizonyos körülményeket eltekintve csak rajtad múlik. Remélem, ez az év jól alakul a számodra, s képes leszel minden hirtelen felmerülő nehézséget sikeresen kezelni.

Így zárd az évet és kezdj egy újat! Tovább
Az oximoron: az előregyártott bullet journal

Az oximoron: az előregyártott bullet journal

stil-734841-unsplash.jpg

Sokat gondolkodtam azon, vajon milyen módon kéne megírnom ezt a posztot. Nagyjából két módszer volt előttem: vagy nagy ködösítéseken keresztül fogalmazok meg valami nehezen megfogható, idealisztikus gondolatot vagy ismertetem a konkrét tényeket (eltekintve akár a negatív reklám fogalmától) és ezeket felhasználva vizsgálom meg a problémát. Az utóbbit választottam.

De mi is történt?

Viszkok Fruzsi a Rossmann együttműködésében piacra dobott egy Viszkok Fruzsi Naptár Bullet Journal nevű terméket. Fruzsi a kis- és fiatalkorúak körében népszerű, az influencer és vlogger életben sikeres, és a csatornáját elnézve több közös projektje is volt a Rossmannal, ráadásul aktív bullet journal használó. Ezekből adódóan nem volt nehéz összeadni a kettőt kettővel, és várható volt, hogy előbb utóbb a polcokra fog kerülni egy Fruzsi által fémjelezett határidőnapló. Sok külföldi sikeres blogger, vlogger járja be ezt az utat, és vannak köztük tényleg minőségi munkák is. (Legjobb magyar példa Farkas Via ingyenesen letölthető inspirációs naplója.) De itt nem egészen ez történt. Fruzsi nem egy saját ínyére és életszemléletére kialakított határidőnaplót vagy tervezőt (planner) hozott létre, hanem egy "bullet journal"-t. Pontosítok: egy előregyártott bullet journalt készített. Fruzsi az egyik bullet journalos Facebook-csoportban nyilvánosan megosztott egy termékről készült videót, ezért azt hiszem, nem kerülök bajba, ha ezt most linkelem, katt ide. 

A bullet journal-boom

Mondanom sem kell, a csoportban többen hangot adtunk nemtetszésünknek. Ryder Caroll, a bullet journal atyja azért hozta létre ezt a módszert, mert ADD-vel küzdve (figyelemhiányos zavar) úgy érezte, nem tudja meghozni a fontos döntéseket az életében, legalább is nem úgy, ahogy ő szeretné. A módszer az individualitáson, a személyes célokon és a miérteken alapul. A bujo nem csak határidőnapló és tervező, hanem arra is képes, hogy mélyebb összefüggéseket is a felszínre hozza, hiszen egy komplex célt csak akkor lehet elérni, ha helyén kezeljük a saját motivációinkat és energiaforrásainkat. Mindehhez nem kell más, mint egy darab toll és egy füzet. Semmi több, színtiszta minimalizmus. 

A bullet journal-jelenség aztán életre kell és továbbfejlődött. Ha most Facebookon, Pinteresten vagy Instagramon rákeresel a bullet journalra, leginkább egy fajta bujót találsz majd: a művészi jellegűt. Ezzel az égvilágon semmi baj nincsen. Én is igénylem azt, hogy bizonyos lapok esztétikai éményt nyújtsanak számomra mind elkészítésben, mind a használat során, hiszen nem csak inspirál, de az alkotás során flow-élménybe kerülök és kellemesen ellazul az agyam. Nem meglepő azonban, hogy csupán ezek a művészi jellegű füzetek terjedtek el a közösségi médiában, aminek csupán egyetlen egy oka van: maga a közösségi média. Ezek a felületek megkövetelik a tartalomgyártóktól, hogy esztétikailag kielégítő képeket töltsenek fel, és a befotózás ne félig árnyékos, elolvashatatlan írású eredmény legyen. 

Ebből a részben felszínességből és a művészi vénából adódóan oda jutottunk, hogy elterjedt a kalligráfia és a doodle-rajzolás, olyan márkák kerültek be a köztudatba, akik elérhető áron árulnak jó minőségű művészeti termékeket, de a bullet journal-boom előtt nem voltak széles körben ismertek, csak az alkotók között. 

A bullet journal azonban ennél jóval több

Vagy negatívan megfogalmazva: művészileg jóval kevesebb. A bullet journal nem alkotói folyamat. Aki ezzel tisztában van, és mégis úgy dönt, használ színes-szagos illusztrációkat és kiegészítő elemeket, annak szíve joga, és minden bizonnyal azért követi ezt a módszert, mert ez vált be számára mind lelkileg, mind mentálisan, mind produktivitás terén. Ez egy döntés, amit tiszteletben kell tartani. A probléma nem a művészi bujók megléte, hanem a művészi bujók monopolhelyzetbe jutása, azaz a közösségi médiában már csak a szépen dekorált bullet journalt ismerik el bullet journalnak. A Fruzsihoz hasonló nagy befolyásoló erővel rendelkezők esetében úgy vélem, felelősséget kell vállalni, főleg egy kis- vagy fiatalkorú esetében. A bullet journal egy személyre szabott megoldókulcs, ebből adódóan nem okozhat meglepetést az az állítás, hogy az előregyártott bullet journal egy oximoron. 

Anno személy szerint én azért tértem át a bullet journal használatára, mert utáltam a behatároltság érzését. Az előregyártott lapok nem adtak elegendő szabadságot a terveim, a teendőim, a gondolataim és az érzéseim leírásához, mert mindig egy hideg sablont kellet követnem. Ezzel szemben a bujo flexibilis, semmilyen határt nem kell betartanom, bármit leírhatok benne bárhogyan. Úgy vélem, az előregyártott bullet journalnál a bullet journal lényege és lelke veszik el, és minősül vissza. 

Az etikusság kérdése

Nem könnyű erről írnom, de muszáj. Lehet, nem tudtad, de a bullet journal egy levédett márkanév, azaz semmilyen offline vagy online nem forgalmazható a tulajdonjoggal rendelkező, Ryder Caroll beleegyezése nélkül, ami járulékköteles. A csoportban többen is próbáltunk utánajárni, vajon valaki fizetett-e a név használati jogáért, én még a Rossmann-nak is írtam emailt, ám eddig nem kaptunk választ. Annyi azonban tény, hogy Fruzsi csatornájáról eltűnt a termékmegjelenéssel kapcsolatos videó. A másik probléma a termékkel kapcsolatban, hogy az Pinteresten és Instagramon elterjedt layout és log változatokat tartalmaz, akár szinte teljesen másolva az ott található tartalmakat. Tény, hogy az ennyire virális jelenséget nagyon nehéz az eredeti alkotóhoz visszanyomozni, és ezért megengedett a közösségi médiában ezek reprodukálása a forrás megjelenése nélkül, azonban úgy vélem, egy piacra kerülő, azaz profitot termelő terméknél ez megengedhetetlen. Még ha jogilag kijátszható, etika szempontból nagyon nem oké más szellemi tulajdonával visszaélni. 

További problémafelvetés: #nofilterbujo

Úgy vélem, tudatosabbnak kell lennünk a bullet journallal kapcsolatban, vagy legalább induljon meg egy párbeszéd a bujo lelki vonzatát illetően. A következőkben írni fogok arról, hogy a bullet journal miként segített kimászni a klinikai depressziómból, és az @anita_happyproductivity felületen posztolni fogok olyan oldalakat a saját bujómból, ami minden dekorációtól mentes, csak puszta hasznosságot szolgál. Mi, bullet journal használók felelősséggel tartozunk az új társaink iránt, akiket majd szétvet a frusztráció a da Vinci-féle alkotások láttán. A #nofilterbujo használatával megtalálhatjátok majd ezeket a képeket Instagramon, és szeretném, ha minél többen csatlakoznátok, hogy megmutassuk a bullet journal lelkét. Talán túl idealisztikusnak hangzik, de hajrá!

(u.i.: ebben a bejegyzésben nem támadom Fruzsi jellemét vagy az értékeit, csupán a terméket.)

Az oximoron: az előregyártott bullet journal Tovább
Őszre hangolódva: kurzusajánló

Őszre hangolódva: kurzusajánló

heath-vester-532850-unsplash.jpg

Ha lehet hinni az időjárásnak, már csak erre a hétre mondanak 25 fok feletti hőmérsékletet. Mivel a kedvenc évszakom az ősz, alig várom a színes faleveleket, a meleg pulóvereket és italokat, az őszi városban való járkálást, a sok-sok fotózást. Addig is nem maradt más hátra, mint a hangolódás a legjobb évszakra, ezért kiválasztottam néhány online kurzust, ami garantáltan meghozza a hangulatot. 

Skillshare egy nagyon király webhely, ahol több ezer kurzust érhetsz el és tanulhatsz meg. Van itt mindenféle: tech, kreatív, életstílus, amelyek garantálják a mindennapos fejlődést, a tanulást és a szórakozást egyaránt. Én nem tudom megunni! A Skillshare nem árul zsákbamacskát; az első hónapban ingyenes Prémium Tagságot biztosít minden új regisztrálónak.

alex-geerts-424409-unsplash_2.jpg

Szeretek apró illusztrációkat készíteni a bullet journalomba. Nem csak jól néznek ki, de a szép dekoráció miatt produktívabbnak is érzem magam, ráadásul az alkotás kellemesen ellazít. Úgyhogy mivel érdekes médiumnak tartom a vízfestéket, szívesen kísérletezgetek vele. Ez a kurzus őszi témákat fog veled együtt elkészíteni, mint például egyszerű tájképet, mezőket, helyeket, csillagos eget Ha szerettek ilyennel kikapcsolni, lessétek meg a kurzust.

Régebben rengeteget fotóztam a lehető legkülönfélébb helyzetekben. Újra fel szeretném frissíteni az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, elővenni Alexandert, a DSLR kamerámat, és csak járni a várost. Szerencsémre Budapesten sok fotózható dolog van. Ha pedig az utómunkára kerül a sor, számomra az Adobe Lightroom az egyik legjobb szoftwer. Ez a kurzus megmutatja, miként érdemes a problémás fotókat fejleszteni, hogyan lesznek a képeink kitűnőnek kevés fénynél, miként érdemes a színekkel és a tükröződésekkel bánni. Alig várom, hogy belevessem magam!

alisa-anton-393305-unsplash.jpg

Még egy festéssel kapcsolatos kurzus, de ha bögréket és teákat fest, hogyan hagyhatnám ki? Ha fel szeretnéd dobni a bullet journalodat néhány nagyon mutatós alkotással, ez a kurzus remek kiindulási pont lehet. Bemutatja, milyen a gouache technika, miként érdemes használni, mire kell figyelni, illetve tippeket ad a színezéssel és a mintákkal kapcsolatban is.

A workshop 3 különböző SkillShare kurzus segítségével öleli fel a tartalmat. Manapság az internetes jelenlétnek nagy súlya van, ezért nem mindegy, mi kerül ki rólunk az internetre, illetve milyen munkát adunk ki a kezeink közül. Ha a szeptemberi újévben megfogadtak, jobb tartalmakat fogsz gyártani, ez a workshop remek kiinduló alap lehet, hiszen szóba kerül az seo, a filmezés és a minőségi, de virális tartalom jellemzői is.

mariana-medvedeva-461653-unsplash.jpg

Egy jó croissant-nal nem lehet mellélőni. Már régóta szeretnék egyet sütni, mert egyrészt nincs jobb, mint egy forró, ropogós, friss finomság, másrészt érdekel, vajon képes lennék-e rá, ugyanis a sütés-főzés nem kimondottan az én műfajom. Azt várom ettől a kurzustól, hogy majd valódi lépésről lépésre folyamatokat mutat be, és végre megsüthetem életem első valódi croisant-ját!

Illetve: elindítottam egy zárkörű FB-csoportot, Tanuljunk együtt nevűt! Ezt a csoportot azért hoztam létre, hogy segítsük és motiváljuk egymást a tanulásban. Itt nyugodtan lehet "nyavalyogni" a sok-sok tanulnivalóról, illetve annak nehézségéről. Lehet segítséget kérni egymástól, legyen szó matematikáról, bölcseletről vagy bármi egyébről. Ne féljetek kiadni magatokból a tanulás miatti stresszt és feszültséget sem. Remélem, minél többen csatlakoztok, mert szeretnék közelebb kerülni hozzátok és szeretném, ha kialakulna egy jó blogos közösség. Csatlakozz!

Kövess itt is!

instagram.pngface_book.png

Őszre hangolódva: kurzusajánló Tovább
Életem meghatározó változtatásai

Életem meghatározó változtatásai

loverna-journey-1053456-unsplash_1.jpg

Még csak/már 23 éves vagyok, de a tinédzserkornak és az egyetemista életnek köszönhetően sokat fejlődtem, és sok jellembeli válságon kellett átesnem. Azt hiszem, ez minden korombelivel így van, és feltételezem, a 20-as éveim további része is tele lesz kihívással. Ebben a bejegyzésben arról szeretnék írni, mely változtatások váltak be számomra leginkább.

  • Kapcsolataim az emberekkel

Introvertált lévén sok problémám adódott az emberi kapcsolatokkal. Nem bízom meg könnyen a másikban, néha nem is akarok beszélgetni, szükségem van a magányra, és soha vagy csak nagyon ritkán osztottam meg a másikkal a problémáimat. A pánikbetegségem után ebben sokat fejlődtem, és máig van még min dolgoznom, de már könnyebben kérek segítséget a barátaimtól, kezdeményezek társalgást vagy mélyedek el a karizma művészetében.

noemi-jimenez-771555-unsplash.jpg

  • Fegyelmezettség a mentális egészség területén is

A fegyelmezettséget egy jó darabig csakis a produktivitás terén alkalmaztam. Azóta, hogy nagyobb hangsúlyt fektetek a mentális egészségre, a problémás területet úgy fogom fel, mint a produktivitás kérdését. Számomra bevált, hogy a pihenést és az ellazulást egy feladatként fogtam fel az elején, és a fegyelmezettség segítségével mint a bullet journalomban kipipálandó elemként végeztem el. Rá kellett szoktatni magamat, hogy törődjek a mentális egészségemmel. Ebből kiindulva bármilyen nehezebb akadály áll előttem, megfegyelmezem magam, és belevágok.

  • Egyedül vezetem a háztartásom és egyedül lakom

Ez végül is nem egy döntés volt, hanem a kötelező felnőtté válás része, de nem hagytam, hogy elsodorjon. Tudatosan készültem rá, és amikor nehézségem adódott az egyedül lakással (például rettegek a bogaraktól, looool) vagy segítséget kértem a barátaimtól vagy meglestem a Google-n, meg tudom-e egyedül oldani. Az egyedül élés sok mindenre megtanított: gyakorlati dolgokra, pénzkezelésre, de arra is, mit jelent igazából fizikailag egyedül lenni. 

nikhil-mitra-631990-unsplash.jpg

  • Nem vagyok túl idős semmihez sem

23 éves vagyok, és még nem adták ki húsz könyvem? 23 éves vagyok, és még nem tudok semmilyen hangszeren játszani? Sokszor úgy érzem, le vagyok maradva saját magamhoz képest, ami talán így is van, de nem a "mi lett volna ha" kezdetű mondatokkal kell törődnöm, hanem a jelennel. A kreativitásom kiabál, hogy csináljak valamit, ezért engedelmeskedem neki, és leülök dolgozni. Csak menni előre, és nem törődni semmi zavaró hanggal, ismételgetni magamnak, hogy nem vagyok túl idős semmihez sem.

Nektek milyen változtatások váltak be? Írjátok meg kommentben!

Illetve: elindítottam egy zárkörű FB-csoportot, Tanuljunk együtt nevűt! Ezt a csoportot azért hoztam létre, hogy segítsük és motiváljuk egymást a tanulásban. Itt nyugodtan lehet "nyavalyogni" a sok-sok tanulnivalóról, illetve annak nehézségéről. Lehet segítséget kérni egymástól, legyen szó matematikáról, bölcseletről vagy bármi egyébről. Ne féljetek kiadni magatokból a tanulás miatti stresszt és feszültséget sem. Remélem, minél többen csatlakoztok, mert szeretnék közelebb kerülni hozzátok és szeretném, ha kialakulna egy jó blogos közösség. Csatlakozz!

Kövess itt is!

instagram.pngface_book.png

Életem meghatározó változtatásai Tovább
5 tipp, hogyan legyél produktívabb alkotó

5 tipp, hogyan legyél produktívabb alkotó

joanna-kosinska-617513-unsplash_2.jpgAz alkotás egy kényes téma, hiszen a legmélyebb érzelmeink és gondolataink kifejezése történik meg. Egy alkotó sosem szűnhet meg alkotónak lenni, egyszerűen így vagyunk kódolva, ez ellen nem lehet mit tenni. Állandóan megfigyelünk, raktározunk, rágódunk, újabb és újabb ötleteket találunk ki, ám legtöbb esetben ezek megvalósítása nem történik meg.

Minden alkotónak van egy olyan területe, aminél mindig megakad, és onnan már nagyon nehéz folytatni a munkát. Ilyenkor jönnek azok a kifogások, miszerint nincs ihletem; ez pedig a lehető legveszélyesebb kifogás. Egy alkotónál az isteni ihlet nagyon ritka dolog, vannak olyanok, akik egyáltalán nem tapasztalják meg az életükben. Nem az ihlet megléte tesz valakit alkotóvá, hanem a gondolkodás és a hozzáállás. 

jess-watters-684713-unsplash.jpg

Úgyhogy igenis beszélhetünk produktivitásról az alkotás folyamataiban. Íróként túlságosan is jól ismerem azt az érzést, amikor leírok egy mondatot, de érzem, nem az igazi. Ilyenkor mindig elbizonytalanodom. Régebben pedig ez az elbizonytalanodás arra késztetett, hogy abbahagyjam a készülő részletet, és csak bizonyos idő elteltével térjek vissza. Ma már ez nincs így. Annak ellenére, hogy tudom, az adott mondat nem jó, kényszerítem magam a folytatásra. Túlságosan fontos számomra az alkotás, nem hagyhatom abba, folytatnom kell, mert csak így juthatok egyről a kettőre. Idővel aztán bármikor visszatérhetetek az adott mondat átírására. 

A fenti bekezdés csak egyetlen probléma a sok közül, éppen ezért vélem úgy, mindent meg kell tennem, hogy támogatni tudjam magamat. Az alkotás ígyis nehéz. Összeállítottam tehát egy 5 pontos listát, ami az alkotás támogatására szolgál. A példák személyesek lesznek, de a filozófiáját érdemes megfogadni.

nynne-schroder-691267-unsplash.jpg

  • Ugyanaz a munkakörnyezet, ugyanakkor, ugyanúgy

Teljesen mindegy, mennyi időd van az alkotásra, mindig ugyanabban az időben és ugyanolyan környezetben tedd. Az agy hamar megtanulja a mintát, és idővel már nem kell magad kényszeríteni a munkára, hanem az agy tudni fogja, hogy ekkor és itt kreatív tevékenység zajlik. Ráadásul a rendszeresség nem csak a munka minőségét javítja, de a mennyiséget is, mert tudsz haladni.

  • Bontsd alfeladatokra

Egy regény megírása hatalmas dolog, de ha azt mondod magadnak, megírom az 1. fejezet első jelenetét, máris egy kisebb feladattal állsz szembe. A másik napra tűzd ki az 1. fejezet második jelenetét, és így tovább. Vannak írók, akik oldalakban mérik a napi adagot: Márai másfél oldalt írt naponta, Stephen King hatot. Az első két pontot érdemes összevegyíteni. Amikor én írtam a regényemet, jelenetekben gondolkodtam, és idővel azt vettem észre, hogy minden nap délelőtt 10 és fél 12 között sikerült befejeznem a kitűzött célt. 

rawpixel-750922-unsplash.jpg

  • Döntsd el, lesz-e szünnapod vagy sem

A regényem írása során hétfőtől szombatig dolgoztam, viszont vasárnap pihentem, és akkor még rágódnom sem szabadott rajta. Mondanom sem kell, először nem ment könnyen, hiszen benne voltam egy elmélyültebb flow élményben, viszont a kis szünet számomra sokat segített. Feltöltődtem mentálisan, újabb impulzusokat szereztem, és ezeknek hála jobb ötletek is eszembe jutottak. Viszont hétfőn megfizettem az árát, hiszen nehezebb volt visszaállni a megszokott ritmusba. Ezt neked kell eldönteni, melyik fontosabb az alkotásod számára.

  • A kitartásod a legnagyobb fegyvered

Szerintem ez a legnagyobb közhely, amit valaha itt a blogon elsütöttem, ám az a csel a közhelyekben, hogy igazak. Egy alkotás (sajnos) sosem lesz pontosan olyan, mint amilyennek elképzeltük, de mennünk kell előre. Amint megállsz, ott elvesztél, és csak nehézségek árán fogod tudni visszaszerezni a lendületet. Ha benne vagy valamiben, ne hagyd félbe, még akkor sem, ha nem túl jó. Vagy lesz alkalmad javítani rajta, vagy pedig tanulni fogsz az elkövetett hibából, és legközelebb jobb leszel. Csak ez a két opció létezik.

steve-johnson-612233-unsplash.jpg

  • Kísérletezés

Nem áll szándékomban azt sugallni, hogy az alkotáshoz nem kell más, mint követni a fent említett pontokat. Ezek csupán támaszként szolgálnak, a házat neked kell rá felépíteni, ehhez viszont elengedhetetlen a kísérletezés. Nem csak a készülő műved során kell a kísérletezéssel foglalkoznod, de már magánál az alkotás folyamatánál is. Viszont amint találtál egy megfelelő módot, ragaszkodj hozzá, és csak akkor engedd el, ha már nem válik a segítségedre.

Illetve: elindítottam egy zárkörű FB-csoportot, Tanuljunk együtt nevűt! Ezt a csoportot azért hoztam létre, hogy segítsük és motiváljuk egymást a tanulásban. Itt nyugodtan lehet "nyavalyogni" a sok-sok tanulnivalóról, illetve annak nehézségéről. Lehet segítséget kérni egymástól, legyen szó matematikáról, bölcseletről vagy bármi egyébről. Ne féljetek kiadni magatokból a tanulás miatti stresszt és feszültséget sem. Remélem, minél többen csatlakoztok, mert szeretnék közelebb kerülni hozzátok és szeretném, ha kialakulna egy jó blogos közösség. Csatlakozz!

Kövess itt is!

instagram.pngface_book.png

5 tipp, hogyan legyél produktívabb alkotó Tovább
süti beállítások módosítása