A Digitális Témahét a ma már nélkülözhetetlen informatikai készségek fejlesztéséről szól, amely során iskolák, partnercégek és egyéni oktatók rendeznek fiatalok számára érdekes, de mégis oktatói jellegű programokat. Mivel a blog célja elsősorban a tanulás élvezetessé tétele, számomra nagyon szimpatikus a Témahét szellemisége. A programokról bővebben a linkre kattintva lehet tájékozódni, míg a blogon az általam meglátogatott eseményekről lehet majd olvasni.

Az utolsó napra a Zachor Alapítvány által megrendezésre kerülő iwalk eseményét hagytam. Úgy terveztem, hogy a háttérből megfigyelve, a zsúfolt hetem levezetéseként sétálok majd a diákokkal, de helyette azt vettem észre, hogy én is bevonódtam. Nos, ez sajtósként nem éppen a legjobb hozzáállás, de annyira nem is bánom, mert így egy másik oldalt ismerhettem meg.

A téma tehát a zsidóság és a régi zsidónegyed volt, s mindehhez oktatási célból tableteket kaptunk, amelyekről interjúkat hallgathattunk meg. Az egész séta során egyáltalán nem a száraz történelmi adatokon volt a hangsúly, hanem az interjúk és a releváns helyszínek miatt a valóság kézzelfoghatóságán. Ezek a borzalmak valós emberekkel, valós helyeken, valós időkben történtek meg, nem csupán egy dátumosított, elvont térben és időben. A saját környezetünkben.

A hideg és a nagy szél ellenére a diákok lelkesen kitartottak, illetve aktívan válaszolgattak a vezetőnk kérdéseire. Mégha a lexikális tudásukban akadtak is hiányosságok, úgy tűnt, nagyon empatikusan és emberségesen viszonyultak más emberek tragédiáihoz, és felismerték, hogy a túléléshez nem csupán fizikai dolgok kellenek, hanem hit, közösség, szellemi elfoglaltság is. 

Két kevésbé ismert helytörténeti látványosságot is megnéztünk. Az egyik a Wesselényi utca 30., ahol egy interjúrészletet is meghallgathattunk, hogyan menekült meg a koncentrációs tábortól egy anyuka. A másik pedig az ún. botlatókő. A botlatókövek célja, hogy egy pillanatra megállásra és emlékezésre késztesse a beléjük botlót. Ezek a kövek a lakóhelyek mindennapjaiban teszik láthatóvá és kézzelfoghatóvá a történelmet. . A művészi projekt révén egy folyamatosan növekvő, az egyes kövek hálójából összeálló decentrális óriás „emlékmű” jön létre.

Utolsó állomásként a régi gettó megmaradt-újjáépített falát tekinthettük meg. Közben megtudtam néhány dolgot a Társaságról, illetve az ott dolgozókról és az önkéntesekről is. A Társaság nem csupán a zsidókat képviseli, hanem célja a 20. századi egyetemes történelem feldolgozása, a genocídiumokra való emlékezés, a személyes történetek megismertetése. 

Úgy vélem, az ilyen fajta oktatás, ahol a diák, de még a felnőtt is beleélheti magát, átélheti az eseményeket, vagy éppen szemléletes módon kerül feldolgozásra az információ, sokkal hatásosabb. És nem csupán jobb vizsgaeredményeket lehet elérni, de így valódi oktatás, valódi nevelés történik. A séták vezetői például jórészt tanárok, akik korban is közelebb állnak a középiskolásokhoz, ráadásul az önkéntesek egy része maga középiskolás.