Hiába tartja azt a profi mondás, hogy a zseni átlát a káoszon, ez valójában nem igaz. A zseni nem a káoszon lát át, hanem saját rendszert alakít ki, ami talán másnak káosznak tűnhet. Az agyunk egyszerűen úgy működik, hogy alapjáraton rendszerekben gondolkodik, akár még ott is szándékosan létrehozott rendszert lát, ami igazából csupán a véletlen számlájára írható. Szóval ne legyintsünk könnyelműen, amikor szóba kerül ez a téma.
Hosszútávon nem lehet egészségesen úgy élni, hogy az utolsó pillanatban, magunkból a maximumot kipaszírozva sikerül teljesítenünk a feladatot, hiszen az ilyen időszakot mindig a regenerációnak kell követnie, és ez az állapot huzamosabb ideig nem fenntartható. Egyetlen megoldás van csupán: ha rendszert viszünk az életünkbe - tűnjön ez bármennyire banálisnak.
Ebben a posztban javasolnék néhány kiindulópontot, miként rendszerezhetjük és menedzselhetjük a tanulással kapcsolatos teendőinket.
- Legyen külön a tanulmányaiddal kapcsolatos füzeted/appod!
Bár a tanulás teszi ki életünk nagy részét, mégis jó, ha elkülönítve tartjuk a többi teendőnktől, hiszen így sokkal átláthatóbb képet kapunk, ráadásul fontos, hogy el tudjunk vonatkoztatni az iskolai élményeinktől. Gimnazista koromban jobban kedveltem a napi szintű lebontást, azaz minden egyes nap felírtam, milyen leckét, feladatokat kaptunk, de egyetemistaként jobban bevált a tárgyanként történő lebontást.
- Nevezz ki egy tanulós helyet
Két fajta ember létezik: az egyik számára a kényelem elengedhetetlen a produktivitáshoz, mások számára viszont a kényelem inkább hátráltató tényező. A jó tanulóhely kialakításához elengedhetetlen a levegős helyiség, a csend, a kellő tárolóhely megléte és a megfelelő világítás.
- Határozz meg egy időpontot, ameddig be kell fejezned a tanulást
Amint ebben a bejegyzésben írtam, a pihenés nem valamiféle jutalom, hanem segítő tényező, ami frissen tartja az agyat. Ha rászoktatod magadat, hogy minden nap egy meghatározott időre kell végezned, akkor az adott intervallum alatt az agyad sokkal aktívabban fog működni, ráadásul motivációnak sem utolsó, mert így legalább "látod a fényt az alagút végén".
- Tegyél el minden apró dolgozatot
Ennek leginkább a dolgozatok szempontjából van praktikus oka. Sok esetben a példák, a kérdések, amelyek a röpdolgozatokban (zh-kban) szerepelnek, felbukkannak a tz-knál (vizsgáknál) is. Vagy rosszabb esetben példafeladatként működnek. Az ilyen papírok tárolására leginkább a harmonika mappákat javaslom, de bármilyen egyéb dokumentumtartó is jól jöhet.
- Napi 15 perc gyakorlás jobb, mint egyszerre 1,5 óra
Az új dolgok elsajátításánál a legfontosabb, ha napi rendszerességgel dolgozunk rajtuk, még akkor is, ha csak 15 percet fordítunk rá. Egy hét alatt rengeteget felejt az emberi agy, éppen ezért a mindennapos, mechanikus szintű ismétlés (amit azért érdemes feldobni néhány kreatív ötlettel) sokkal jobb eredményhez vezet, mint egy nagyobb ismétlés.
Kell egy kis löket az új tanévhez? Töltsd le az ingyenes, nyomtatható munkafüzetet!
LETÖLTÖM