Az olvasottság nem publikus.

Jegyzetlap

  • Tanulás, produktivitás
  • Bullet Journal
  • Beszélgetés
  • Blog
Bujóval a jobb iskolai teljesítményért

Bujóval a jobb iskolai teljesítményért

Sokan kértétek, hogy legyen még bujóval és egyetemista dolgokkal kapcsolatos bejegyzés, ezért úgy döntöttem, megmutatom nektek a saját iskolával kapcsolatos szekciómat a bujómban. Ez a bejegyzés azonban a nem bujó használók számára is hasznos lehet, hiszen inspirációt meríthettek a saját rendszeretek kialakításához.

img_20170822_180920_235.jpg

Az iskolával kapcsolatos dolgok egy külön szekciót képeznek a bujómban, ugyanis szeretem külön tartani és csoportosítani a teendőimet, kötelességeimet. Így kapott az új szemeszter egy saját kis nyitólapot. A második oldalon a szemeszterrel kapcsolatos fontosabb időpontokat vezetem, mint például a szüneteket, az adminisztrációval kapcsolatos időpontokat vagy éppen a számomra érdekes eseményeket. 

img_20170822_175840_197.jpg

A következő két lap még mindig az átfogó összegzés része. Az órarendet washi tape-ekből készítettem, amelynek leginkább praktikus oka van: bizonyos kurzusok időpontjai még változhatnak, ezért ha ilyesmi történik, egyszerűen felszedem a washikat, és nem kell a javítással bíbelődni. A másik oldal a vizsgaidőpontoké, ami majd csak decemberben fog betelni.

img_20170822_180638_490.jpg

Az elkövetkező néhány lapra a kurzusokkal kapcsolatos információkat vezetem. A kurzus címe, kódja, helye, időpontja, melyik tanár tartja, követelmények, jegyszerzés és a hiányzás kerül majd be ide. Természetesen nem csak ez az egy kurzusom lesz, de a többi lap is ugyanúgy néz ki, csupán a választott főszín más. Az eddigi szemesztereim során hasznosnak találtam a kurzusok színkódolását, ezt nagyon ajánlom mindenki figyelmébe.

img_20170822_180733_423.jpg

Idén írom a szakdolgozatomat, ezért annak is kellett helyet hagyni. 3 oldalt számoltam ki rá, s ide leginkább az adminisztrációval kapcsolatos időpontok, teendők, illetve a szakdolgozati műhelyszemináriummal kapcsolatos infók kerülnek majd. A szakdolgozatom felépítéséhez egy külön füzetet nyitottam. 

img_20170822_180828_261.jpg

Lezárásképpen nem maradhatnak el a szemeszterrel kapcsolatos gondolataim, érzéseim és benyomásaim sem, így néhány év távlatból könnyen fel tudom térképezni, mi nyomasztott akkor vagy éppen mi okozott gondot.

Ennyi lenne az én iskolával kapcsolatos szekcióm a bujómban, remélem, tudtam adni neked egy jó kiindulópontot. 

komment oktatás egyetem iskola rendszer középiskola gimnázium főiskola szemeszter rendszerezés back to school vissza a suliba bullet journal bullet journaling BulletJournal Tovább
Bujóval a jobb iskolai teljesítményért Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mentális felfrissülés és fizikai kikapcsolódás: a medence (x) Mentális felfrissülés és fizikai kikapcsolódás: a medence (x)
  • Hogyan változtatta meg az életemet a bullet journal? Hogyan változtatta meg az életemet a bullet journal?
  • Így zárd az évet és kezdj egy újat! Így zárd az évet és kezdj egy újat!
  • A kultúra radikalizálódása - a két véglet A kultúra radikalizálódása - a két véglet
  • Hogyan kezdj bele a bullet journalba? Hogyan kezdj bele a bullet journalba?

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetlap.blog.hu/api/trackback/id/tr8712772584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook

Jegyzetlap

Ez a blog kipróbált módszertani segítséget nyújt mindazoknak, akik élvezetesebbé, játékosabbá és mégis hatékonnyá szeretnék tenni a tanulás folyamatát. Az itt található posztok nem fordítások, hanem az ismerőseim és az általam kipróbált módszerekről szólnak, figyelembe véve a magyar oktatási rendszer természetét.

Mindemellett kiemelt hangsúlyt fektetek a mentális és lelki betegségekre, mert úgy tapasztaltam, a magyarországi mentálhigiéniai állapot katasztrófális. Úgy vélem, erről ma igenis beszélni kell, ráadásul az elavult elhallgatós módszer begyűrűzik az iskolákba is, nagyon sok szorongó, lelkibeteg diákkal lehet találkozni. Tenni szeretnék valamit ez ellen!

Abban az esetben, ha kérdésed vagy felmerülő problémád lenne, kérlek írj egy emailt a jegyzetlapblog@gmail.com címre. 

Keresés

Instagram-doboz

@anita_happyproductivity

határ a csillagos ég!
süti beállítások módosítása
Dashboard