Az olvasottság nem publikus.

Jegyzetlap

  • Tanulás, produktivitás
  • Bullet Journal
  • Beszélgetés
  • Blog
Fülled a levegő az éjszakai Párizsban

Fülled a levegő az éjszakai Párizsban

18491371_1123934401086554_2636884295065991415_o.jpg

Kiskoromtól kezdve imádom a cirkuszi mutatványokat és az artistákat. Ugyanakkor gyerekkoromban szinte semmi lehetőségem nem volt a minőségi cirkusz élvezésére, mert csak olcsó, állatokat borzalmas körülmények között tartó, a munkatársakkal lekezelően bánó társulatok jöttek hozzánk. Igenis kiállok a mellett, hogy az artistáknak, a mutatványok, a varietéknek helyük van a magas művészetekben. 

Éppen ezért nagyon örülök, hogy a boldog produktivitás címke alatt az első poszt pont egy ilyen produkcióról szól. Tisztelt hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy a porondra szólítsam a Recirquel Újcirkusz Társulat által előadott Párizs éjjelt!

pic3.jpg

"Mindig is a hétköznapi várost akartam megmutatni a képeimen úgy, mintha először fedezném fel azt [...] Az éjszaka nem mutat meg semmit nyíltan, csupán sejtet. Felkavar és meglep minket különösségével" - írja valahol Brassai, a magyar születésű híres fotográfus. A produkció Brassai által megteremtett látásmódot viszi tovább, és a nézőt beavatottá teszi. Az 1930-as évek titkos Párizsa a szemünk előtt elevenedik meg, és meglegyinti előttünk azt a titkot, amelyről az utcán még csak suttogva sem lehet beszélni.

Brassai, s ezáltal a Társulat produkciója a társadalom különc, kicsit bizarr alakjaira helyezi a hangsúlyt. Ugyanakkor a bemutatásuk egyáltalán nem dokumentális jellegű, hanem bensőséges, a néző részesévé válik a mutatványnak, így megismerhetjük ezeknek az embereknek a valódi arcát, de ami még ennél is fontosabb: megszerethetjük őket. 

20626643_1189678407845486_5249681078350167924_o.jpg

A Vági Bence által rendezett produkció azonban nem csak egyéni történeteket ismertet velünk, hanem bemutatja, milyen volt az 1930-as évekbeli lokálok hangulata, az ott megszólaló zenék, a fények, a hangok, a mozdulatok. Az artisták ezáltal nem lemásolták Brassai fotóin lévő mozdulatokat, hanem közegbe helyezték azokat. A folyamatosan szóló kellemes jazz zene megalapozza a '30-as évek hangulatát, de a hangulatkeltésen kívül még a zene és a mutatvány is szorosan összekapcsolódik.  A csodás számokat Sárik Péter szerezte. 

Az éjszaka Párizsát handvoltizs számokkal, dupla kötélen, lengő kínai rúdon, tissue-n, rhönrandon és feszes drótkötélen idézik meg, ám ezen kívül láthatunk itt karikával történő zsonglőrködést és egy bohóc-házaspár lámpán való veszekedését is. A miliő tehát kifinomult, szó sincs giccses cirkuszi kellékekről, lapos poénokról vagy éppen olcsó mutatványokról.

20645147_1189678621178798_3870213184945057748_o.jpg

Aki kedveli a korszakot vagy éppen az artista elemeket, bátran látogasson el a Recirquel Újcirkusz Társaság előadásaira, bátran ajánlom őket, hiszen egy szórakoztató, de mégis igényes előadást láthattunk.

Képek: Recirquel FB oldala és Artblart

komment artista Recirquel Újcirkusz Társulat Párizs éjjel Boldog Produktivitás BoldogProduktivitás Tovább
Fülled a levegő az éjszakai Párizsban Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Hogyan változtatta meg az életemet a bullet journal? Hogyan változtatta meg az életemet a bullet journal?
  • Kedvenc budapesti tanulós helyeim Kedvenc budapesti tanulós helyeim
  • Nyomtatott könyv vs. ebook - az értelmetlen vita Nyomtatott könyv vs. ebook - az értelmetlen vita
  • Életem meghatározó változtatásai Életem meghatározó változtatásai
  • Happy Productivity: Jegyzetlap Happy Productivity: Jegyzetlap

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzetlap.blog.hu/api/trackback/id/tr1912804064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook

Jegyzetlap

Ez a blog kipróbált módszertani segítséget nyújt mindazoknak, akik élvezetesebbé, játékosabbá és mégis hatékonnyá szeretnék tenni a tanulás folyamatát. Az itt található posztok nem fordítások, hanem az ismerőseim és az általam kipróbált módszerekről szólnak, figyelembe véve a magyar oktatási rendszer természetét.

Mindemellett kiemelt hangsúlyt fektetek a mentális és lelki betegségekre, mert úgy tapasztaltam, a magyarországi mentálhigiéniai állapot katasztrófális. Úgy vélem, erről ma igenis beszélni kell, ráadásul az elavult elhallgatós módszer begyűrűzik az iskolákba is, nagyon sok szorongó, lelkibeteg diákkal lehet találkozni. Tenni szeretnék valamit ez ellen!

Abban az esetben, ha kérdésed vagy felmerülő problémád lenne, kérlek írj egy emailt a jegyzetlapblog@gmail.com címre. 

Keresés

Instagram-doboz

@anita_happyproductivity

határ a csillagos ég!
süti beállítások módosítása
Dashboard