Jegyzetlap

Egy kis segítség a diszlexiásoknak

Egy kis segítség a diszlexiásoknak

Sajnos a tanulási nehézségekhez nem értek annyira, mint egy képzett szakember, de próbálom magam folyamatosan képezeni a témát illetően. Éppen ezért szeretnék egy rövdi posztot ennek a témának szentelni, ami remélhetőleg nagy segítséget fog nyújtani.

Úgy vélem, a magyar oktatásban a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek csak nyűg a többi tanuló hátán, pedig a részükről nem kellene más, mint egy kis odafigyelés és néhány innovatív megoldás. A BDA (British Dyslexia Association) felmérése szerint a OneNote egy ilyen lehetőséget kínál. Jelenleg még csak a böngészős verzióban érhető el, de szerintem idővel megérkezik az asztali verzióra is.

untitled-1.jpg

Ha megvan a szövegünk, akkor navigáljunk a Nézet -> Modern olvasó panelre. Amint jól látható, megválatoztatható a szöveg háttere, a betűtípus, a betűk távolsága. Ha a felolvasás ikonjára kattintunk, akkor az különböző tempóban, viszonylag jó magyarsággal felolvas nekünk, ráadásul a rendszer még a szótagokat is szeparálni tudja. 

untitled-2.jpg

Igyekszem majd még ehhez hasonló, a tanulási nehézségeket segítő posztokkal jönni. Ha esetleg lenne valami javaslatotok, tudassátok velem!

Egy kis segítség a diszlexiásoknak Tovább
Hogyan kezeljük a kritikát?

Hogyan kezeljük a kritikát?

Kritkát kapni nem éppen a világ legkellemesebb dolga, hiszen legtöbbször olyan dolgot illetnek kritikus véleménnyel, amit szeretünk, és amiért a szívünket-lelkünket kidolgoztuk. Ugyanakkor a kritika elengedhetetlen számunkra, mert nélküle nem tudnánk fejlődni. Álljon itt néhány tipp a kritika konfliktusmentes kezelésére.

  • Felülvizsgálat

Ne azt nézd, hogy ki mondja, hanem, hogy mit mond. Persze egy szakmában releváns embernek nagyobb eséllyel lesz igaza, de azért ez nem minden esetben érvényes. Alaposan vizsgáld meg, miért mondja azt az illető, amit. Előfordul, hogy úgy véled, nincs igaza, ilyenkor csak feledkezz meg a véleményéről. Ha viszont igaza van, foglalkozz a mondandója tartalmával.

  • Egyik fülemen be, a másikon ki. Hogyan?

Bármit is csinálsz, kritikával fognak illetni. Mindig lesznek olyan emberek, akik irigységből, rosszhiszeműségből próbálnak majd téged lehúzni. Tisztában vagyok vele, hogy sok esetben a negatív vélemény nagyobb súlyt nyom, mint a pozitív, de éppen ezért kell leszerelni az ilyen embereket. Ez ellen úgy védekezhetsz, akivel megosztod másokkal ezeket a véleményeket. Figyeld meg, ez az ember segíteni fog neked a negatív kritika feldolgozásában: vagy úgy, hogy megvilágít számodra bizonyos igazságokat, vagy éppen semmissé teszi azt.

  •  A leszarás művészete nem működik, foglalkozz hát vele!

Bármennyire is menő manapság azt a látszatot kelteni, hogy minket mennyire nem érdekelnek a kritikák, valójában ez nincsen így. Helyette inkább magunkban, csendben rágódunk rajta, és nem dolgozzuk fel a minket ért sérelmeket. Szerintem az ilyen dolgokkal igenis foglalkozni kell. Próbáld meg felderíteni, miért érint téged rosszul, miért tartod igazságtalannak?

Hogyan kezeljük a kritikát? Tovább
Mit olvassunk nyáron?

Mit olvassunk nyáron?

Remélem, mindenkinek nagyon kellemesen telik a nyár, és tele van mókával és kacagással. Úgy vélem, egy jó könyv mindig szebbé teheti a napot, ezért ajánlanék néhány szórakoztató, de jó minőségű olvasmányt.

 Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája

A detektívregény-irodalom klasszikusának, az 1929-ben elhunyt Sir Arthur Conan Doyle-nak legsikerültebb regényét tartja kezében az olvasó. Főhőse, a legendás hírű, nagyszerű detektív, az immár fogalommá lett Sherlock Holmes ebben a regényben „földöntúli” erőkkel veszi fel a harcot. Legalábbis ezt tartják mindazok, akik hisznek a Baskerville családra nehezedő átokban és a devonshire-i lápvidéken pusztító szörnyeteg létezésében. Sherlock Holmes és barátja, Watson doktor azonban nem hisz az efféle babonás elképzelésekben. Bűntényre gyanakszanak, és nem ok nélkül.

 

 

Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

És ​a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom…" – elmélkedik a regény hőse, aki kis pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá lett, majd a háború és a kommunista hatalomátvétel után vagyonát vesztve, magányos útkaparóként ismeri fel az élet halálosan keserű örömét. „Jól figyeljenek arra, amit mondok" – figyelmeztet bennünket újra és újra Hrabal; és mi figyelünk hökkenten, ámuldozva – ilyen történeteket nem tud más, csak ő, az örök csibész, a legszürreálistább realista, akinek szemében megszépül minden: mint a széttárt lábú szállodai örömlány virágokkal felcicomázott szőrdombocskája, olyan szépségesen tárulkozik ki előtte minden egyes megismételhetetlen sorsú ember. S ebben a hihetetlenül tobzódó szépségben és derűben mégis benne van a kor minden rettenete is: a nácizmusé, amely a tiszta, új német embertípus helyett borzalmas idiótát szül, és a kommunizmusé, amely a könyv lapjain fergeteges bohózatként jelenik meg.

 Daniel Defoe: Robinson Crusoe

A történet minden új és új generációt meghódít, amióta Defoe Robinsonja megszületett. Robinson hajótörése, élete a lakatlan szigeten, leleményessége ahogyan mindennapjait megszervezi, a művészek, pedagógusok, tudósok kimeríthetetlen példa- és hasonlattára, amikor arról kell szólniuk, hogyan alkotta meg a munka az ember életét, hogyan tette egyre tökéletesebbé magát az embert. Ne fosszuk meg gyermekeinket ettől az élménytől, Robinson magányos küzdelmének tanulságától – adjuk kezükbe ezt a könyvet – megannyi olvasónemzedék első feledhetetlen élményét.

 

 

Dragomán György: A fehér király

Apát ​akkor már majdnem egy éve elvitték, és több, mint négy hónapja nem kaptunk róla semmi hírt, se levél nem jött többet, se olyan előre megírt tábori lap, amin tudatni szokta velünk, hogy jól van, és büszkeséggel tölti el, hogy nap mint nap sikerül túlteljesítenie a normát, szóval nem tudtunk róla semmit, és anyát is hiába kérdeztem, hogy mi van, szerinte miért nem ír nekünk apa, mert még csak nem is válaszolt, de akkor szombaton megint hiába nyitottuk ki a postaládát, és láttam, hogy megfeszül az arca, és ahogy mentünk fel a lépcsőn, anya hirtelen el kezdett köhögni, de olyan erősen, hogy a korlátba kellett kapaszkodnia, én meg láttam, hogy rázkódik a válla és előrehajol, és tudtam, hogy igazából nem köhög, hanem sír, csak azért csinál úgy, mintha köhögne, mert nem akarja, hogy észrevegyem, nem akarja, hogy megijedjek, és akkor tudtam, hogy biztos, hogy azt gondolja, hogy apám odaveszett, ott pusztult a Duna-csatornánál, de azt is tudtam, hogy ez nem igaz, mert ha apának valami baja lenne, azt megéreztem volna, ha máskor nem, olyankor, reggelenként, amikor iskolába menet a képét nézegettem, amit a katonakönyvéből szedtem ki, mert olyankor mindig éreztem, hogy apám ott, a Duna-csatornánál rám gondol, meg azért is, mert amikor elvitték, megígérte, hogy egyszer majd visszajön és elvisz magával a tengerhez engem is,

F. Scott Fitzgerald: A Nagy Gatsby

 Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?

Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”.

 Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó

Nyájas Olvasó! Új regényének első mondatával így szólít meg téged a szerző, Italo Calvino: „Italo Calvino új regényét, a Ha egy téli éjszakán egy utazó-t kezded éppen olvasni..-.” Kényelmesen elhelyezkedsz tehát, és olvasnád… De jaj, a mese megszakad: s aztán valami baj az újabb kötettel is van, amit hibás példányod helyett a könyvesboltan kapsz. Nyomozásba fogsz hát, nyájas Olvasó. Kíváncsi vagy a mesére. Amikor azonban a mese fordulóponthoz ér, valami mindig történik. A könyv elvész, ellopják, elkobozzák, műanyagba öntik, gépbe táplálják, szavakra bontják, betiltják, megsemmisítik, bezúzzák… Még szerencse, hogy nyomozásod roppantul regényesnek bizonyul. Egyre újabb és újabb kalandokba botlasz: beleszeretsz az Olvasónőbe, együtt nyomoztok, el-elváltok, majd ismét találkoznak az útjaitok… Tíz regény végül is megmarad izgalmas torzónak. A tizenegyediket – a sajátodat – fejezd be te, nyájas Olvas

Mit olvassunk nyáron? Tovább
8 vicces és kreatív online kurzus

8 vicces és kreatív online kurzus

Nagyon kedveltétek az előző online kurzusokkal foglalkozó bejegyzést, ezért aztán összeállítottam nektek egy újabb király listát, de jelen esetben a kreativitás volt a témám. A kurzusok a Skillshare felületén érhetőek el. A Skillshare egy nagyon király honlap, amely innovatív és letisztult megjelenésével könnyű eszköze lehet a fejlődésednek. Nem kell megijedned, a Skillshare az első hónapban ingyenes Prémium Tagságot biztosít, amit bármikor lemondhatsz, ha nem tetszik számodra a felület. 

Modern kalligráfia

Manapság már nagyon keveset használjuk a kézírást, ami nem feltétlenül baj. A finommotoros képességeink fejlesztésére itt van a modern kalligráfia, ami a művészeti és esztétikai értékével vívja ki a helyét a világban. Elsőre bár nehéznek tűnik, de egy kis gyakorlással már látványos eredmény érhető el. 

 

Vázlatok a városról

Ez az egyszerű kurzus lehetőséget kínál, hogy megérthesd, a város és az épületek milyen egyszerűbb formáktól tevődnek össze. Azt hiszem, szinte mindannyiunk környezetében vannak olyan épületek, amiket analóg formában szeretnénk megőrizni. 

 

Vicces és cuki állatok

Nagyon kedvelem Yasmina kurzusait, mert a szemléltetett folyamatot nem nehéz nyomon követni. Most cuki állatok rajzolását tanulhatod meg tőle, amit aztán felhasználhatsz a bujód díszítésére, scrapbookozáshoz vagy bármi máshoz.

Alkotás tintával

Mondtam már, hogy Yasmina kurzusai mennyire királyak? Itt most egy kevésbé ismert és használt eszközt mutat be, amit talán még nem is próbáltál. Vonalvezetés, minták, illusztrációk. Mi kell még a mókához?

 

Kültéri fotózás

Mindig is szerettél volna szép fotót készíteni a tengerről, a naplementéről vagy éppen az éjszakáról? Itt a lehetőség, hogy megtanuld, ráadásul a kurzus gazdája még az utómunka folyamatait is megmutatja.

Hogyan legyél jobb író?

Elméletben mindenki tud írni, de a gyakorlat az már teljesen más. Ez a kurzus bemutat 6 olyan szokást, ami segítségedre lehet, ha jobb író szeretnél lenni.

 

Webképregény

Ki ne szeretne magának egy saját képregényt? Saeah Andersen ebben az álomban segíthet neked. 

 

 

 

Életmód fotózás

Ha irigykedve nézed az Instagramon és a Pinteresten a csinosabbnál csinosabb fotókat, ezt a kurzust neked találták ki. Megtanulhatod, hogyan mesélj el egy történetet egy jól kinéző étellel, Marie megmutatja, mire kell figyelned a kávéházi fotózás során, és még a megfelelő világítás beállításában is segít. 

8 vicces és kreatív online kurzus Tovább
Ha nem vettek fel...

Ha nem vettek fel...

Ha nem vettek fel, tudd, hogy sajnálatomat küldöm és kitartást kívánok! Jól tudom, hogy egy random lány random blogbejegyzése nem fog megvigasztalni, de talán segíthetek, mert csupán ennyi a célom. Használd ezt a blogot akkor, amikor valami problémád van, és én igyekszem kiindulópontot adni.

Egyszer a filozófiatanárom azt mondta, hogy a legtöbb ember csak rohan előre, és ha akad olyan ember, ki a rohanó emberekkel ellentétes irányba akar haladni, azt ostobának, butának, stb bélyegezik. Azonban ezek az előre rohanó emberek nem veszik észre, hogy egy szakadék tátong előttük, és a visszafelé haladó egyén csupán lendületet vett a szakadék átugrásához.

Ez a kis anekdota tartotta bennem a lelket, amikor a betegségem miatt passziválnom kellett a suliban. NEhéz döntés volt, de tényleg jól jött a visszafelé haladás, mert át tudtam ugrani a szakadékot. Nos, mivel egy poszttal nem tudom megváltani az életedet, de talán adhatok egy kezdőlöketet. 

  • Érezd rosszul magad

Egy ilyen fajta sikertelenség bizony megüli az ember lelkét, és én azt mondom, a rossz érzéseket is át kell élnünk, mert azok is hozzánk tartoznak. Persze, rövidtávon sokkal könnyebb elfojtani, de az ilyen dolgok előbb vagy utóbb előjönnek majd. Engedd meg magadnak, hogy rosszul érezd magad, ha kell egy napig, egy hétig vagy egy hónapig.

  • Beszéld ki

Családtagodnak, barátnak, ismerősnek, ismeretlennek. Lényegtelen, a lényeg, hogy kommunikálj róla másoknak. Nem kell nagy igazságokat feltárni, csak hallgasson meg más, már csak a beszéddel megkönnyebbülsz.

  • És mi lesz utána?

Magától értetődően el kell döntened, mihez kezdesz. A mai világban már nagyon sok fajta király lehetőség van. Ha ismét szeretnél majd felvételezni a következő évben, érdemes újra megcsinálnod az érettségit, de már jobb eredménnyel. Majdnem egy éved lesz a felkészülésre, szerintem sikerülni fog, mert ügyes vagy :) Közben dolgozz valamerre, odahaza a lakóhelyeden, vagy kereshetsz külföldi opciókat is, ami nem csak a nyelvtudáshoz elengedhetetlen, de a CV-ben is jól mutathat. Akadnak olyan külföldi önkéntes munkák is, ahol a szállást és az élelmezést biztosítják. 

  • Egyeztess a szüleiddel

Legyen bármilyen is a viszonyotok, idővel egyeztetned kell a szüleiddel a jövő terveit illetően. Akkorj ülj le velük beszélni, amikor nyugodt vagy és már elhatároztad magad. A lényeg, hogy lássák rajtad az akarást. 

Ha nem vettek fel... Tovább
Ha felvettek...!

Ha felvettek...!

Először is: gratulálok! Gondolom, még néhány napig tartani fog a sikeres felvételiből adódó mámor, de utána megkezdődik a szervezkedés és az aggódás. Ebből adódóan szeretnék neked egy kis segítséget nyújtani, úgy, mint egyik egyetemi polgár a másiknak. 

Életem legboldogabb pillanata volt, amikor felvettek az egyetemre. Számomra a gimnázium az a börtön, a szabad döntések hiánya és a gyomorgörcs helye volt, és az egyetem szimbolizálta a felnőtt döntéseket, a szabadságot és az izgatottságot.Tény, hogy az egyetemi életem sem alakult problémamentesen, de sokkal boldogabb vagyok itt, mint gimnáziumban valaha voltam.  Úgyhogy jöjjenek azok a tippek!

  • Ne aggódj a bürokrácia miatt

Elsőre talán bonyolultnak tűnhet az egyetemed Tanulmányi Rendszere, a Neptun és az ETR használata, de emiatt nem kell aggódnod, elég hamar bele lehet tanulni. Az indulásnál sajnos elengedhetetlen a papírozás, de utána már könnyebben lehet boldogulni. Egyetlen egy dolgot fogadjatok meg: intézkedjetek időben!

  • Szálláskeresés

Abban az esetben, ha más városba mész lakni egyetemistaként, minél előbb érdemes szállást nézni. Kollégium esetében valamivel könnyebb helyzetben vagy, de ne felejtsd el: a kollégiumba sem jut be mindenki. Személy szerint én nem nyertem felvételt anno az ELTÉ-s kolikba, úgyhogy albérletbe kellett mennem. Három évvel ezelőtt még könnyebben ment a lakáskeresés, de ami most megy az ingatlanpiacon... az valami őrület. Érdemes különböző albérletes Facebook-csoportokat figyelned, itt könnyebben ki lehet szúrni a csalókat, és kellőképpen pörög a rendszer. Illetve Budapesten, nagyobb városokban akad néhány magánkollégium is, ez is egy kellemes opció lehet.

  • Gólyatábor

Abban az esetben, ha a gólyatábor nincs összekötve a beíratkozással és a tanulmányi ismertető prezentációkkal, érdemes megfontolnod, tényleg akarsz-e menni a gólyatáborba. Az tény, hogy egy ilyen program jó buli lehet, megismerkedhetsz a csoporttársaiddal, viszont ne felejtsd el: további 3 éved van rá, hogy megismerkedj velük. Én nem vettem részt a gólyatáborban, mert nem érdekel kimondottan az alkoholizálás és a bulizás, ráaádásul fizetni sem akartam érte. A szakomat illetően nem ért információhiány, tökéletesen megvoltam gólyatábor nélkül.

Szakos csoport

A szakos Facebook-csoport nagyon király dolog, ez lesz az a hely, ahol egymástól fogtok jegyzeteket kuncsorogni a vizsgaidőszak kellős közepén. Érdemes egy ilyen csoportban tag lenni, mert azon kívül, hogy egymásnak segítetek a tárgyaknál, egyéb bürokratikus információk is kikerülnek ide, már a felvételit követő időszaktól kezdődően. Ráadásul néhány HÖK-ös is tagja a csoportnak, akik bármikor tudnak neked segíteni, ha kérdésed adódna. Plusz ismerkedésnek sem utolsó.

Ennyi lenne hát az egyetemista, 0. lépés. Abban az esetben, ha szeretnétek még egyetemista-felkészítő posztot, kérlek, jelezzétek nekem.

Ha felvettek...! Tovább
Ha elveszve érzed magad

Ha elveszve érzed magad

Az életem semmi másból nem áll, minthogy elveszek, aztán megtalálom a megfelelő utat, aztán újra elveszek, és újra megtalálom az utat. Ez a fajta elveszés szinte minden területen előjön, a tanulmányaimmal kapcsolatban, az alkotásban, a magánéletemben. Az elveszésből adódóan aztán szorongani kezdek, ami még inkább ráerősít az elveszettség érzésére, amitől még inkább szorongóvá válok. Ez egy ördögi folyamat.

Idővel azonban észrevettem egy érdekes analógiát a lelki elveszettség és a városban lődörgés között. 

Vegyünk egy viszonylag nagyobb városkát, amit elég jól ismersz, de azért nem vágod fejből az összes utcáját. Sétálni indulsz egy általad kevésbé bejárt területen, majd néhány utcával később eltévedsz. Igazából persze ez nem igazi eltévedés, mert pontosan tudod, hol vannak a városka felismerhető helyei. A helyzet azonban az, hogy egy ismeretlen területen jársz, de a felfedezés kedvéért nem akarsz visszamenni az eddig megtett úton, mert érdekel, hogy az előtted lévő út merre visz. Előbb vagy utóbb, kisebb vagy nagyobb kerülő útján, de végül kijutsz egy ismerős helyre.

Azt hiszem, ilyen a lelki elveszettség is. Ismered azt a pontot, ahonnan kiindultál, és ismered azokat a pontokat, amiket eddig megtettél. Az elveszettség bár kellemetlen érzés, de lehetőséget kínál arra, hogy új helyeket ismerjünk meg, ezáltal új tapasztalatokat szerezzünk. Érdemes tehát úgy kezelni, mint egy váratlan kalandot, és így talán a szorongás is csökkenni fog. 

Ha elveszve érzed magad Tovább
Próbáld meg feloldani a maximalizmust!

Próbáld meg feloldani a maximalizmust!

Hosszú ideig én is maximalista voltam, ami sokáig megkeserítette az életemet. Nem 80, nem 100, hanem 120%-on akartam teljesíteni a számomra fontos dolgokban - a művészetekben, bizonyos tárgyaknál, a főzésben, a mozgásban. A maximalizmus volt az oka a szorongásomnak, mert abban a hitben éltem, hogy nem vagyok elég jó. 

A maximalistákban ott rejlik a mindent-vagy-semmit gondolkodás, rögtön amögött pedig a hibázástól való, bénító erejű félelem. Megtalálható bennük emellett az úgynevezett feltételes ön-érték: csak akkor hiszik azt, hogy jó emberek, ha el tudnak érni újabb meg újabb dolgokat"

Rettegtem attól, hogy nem fogok megfelelni saját magamnak, és csődöt mondok. Ha nem sikerült valamit a várt eredménnyel megcsinálnom, letörtem, és világvége-hangulatom támadt. Ez a fajta hozzáállás elvette az alkotás egyik legfontosabb tulajdonságát: a játékos élvezetet. Nem élveztem az alkotást, mert folyamatosan azon görcsöltem, vajon elég jó-e az, amit csinálok. 

Idővel aztán átszakadt a gát, és egy teljes összeomlás után rájöttem, hogy a maximalizmus egy baromság. Természetesen a kritkus gondolkodást meg kell hagyni, hiszen ez a kreatív elme velejárója, fel kell ismerni a hibákat, ugyanakkor a hibákkal meg kell tanulni együttélni, sőt! Szebbé kell tenni őket

Próbáld meg feloldani a maximalizmust! Tovább
5 gyógyír a halogatás ellen

5 gyógyír a halogatás ellen

A halogatás azon kívül, hogy egy idegesítő fogalom, becsapós is. Sokszor napokig halogatunk valamit, aztán amikor az utolsó pillanatban nekiállunk, fél óra alatt megcsináljuk a feladatot, és közben rengeteg energiánkat emésztette a fel az a gondolat, hogy "meg kéne csinálni x-t". Illetve az is előfordulhat, hogy a határidőig halogatjuk a feladatunkat, mert azt hisszük, képesek vagyunk elvégezni azt rövid idő alatt is. 

A halogatással azonban nem olyan egyszerű felhagyni, a legtöbb esetben a "csak csináld" motivációs szöveg az első lelkesedés után kifullad. Mutatom, hogyan érdemes orvosolni a problémát.

Egy nagy teendő = sok kis teendő

Ahogy azt az egyik posztomban írtam: Gondoljunk csak a fantasztikus piramisokra: Ha egészben nézzük, akkor egy lebilincselő építményt látunk, de ha közelebb megyünk, észrevesszük, hogy nem áll másból, mint sok-sok kőből. Érdemes a halogatott feladattal is így eljárni, bontsd minél kisebb egységekre, így azok könnyen elvégezhetőek legyenek.

Csak csináld... húsz percig!

Szerintem (túl) sokat írtam már nektek a Pomodoro-módszerről, de ebben az esetben is tudom ajánlani. Csak 20 percet áldozz az idődből az adott feladatra, és mire letelik a 20 perc, már annyira belelendülsz, hogy nem lesz már kedved abbahagyni. 

Ütemezett kényszerítés

Valakinél meglepően jól beválik ez a módszer, szóval nem hagyhatom ki. A dolog lényege, hogy egyenlő részekre osztod fel a feladatot, és azokat konkrét időpontokhoz kötöd, és konkrétan kényszeríted magad annak elvégzésére. Nem éppen a legbarátságosabb módszer, az tény, de néha érdemes bevetni a nagyágyút.

Előzetes jutalmazás

Ez előzetes jutalmazás a bűntudatra épít. Annyiból áll, hogy még a feladatod elvégzése előtt megjutalmazod magad valami aprósággal (egy sorozatrész, séta, csoki), és ez egyfajta katalizátorkétnt fog funkcionálni.

Hívd segítségül a nyilvánosságot

Instagram, Facebook, Tumblr, Pinterest, blogok - ezek a felületek nem csak ez ellenségeid, de a barátaid is lehetnek egyaránt. Kürtöld nyilvánosság elé, milyen feladatod van milyen határidővel, és próbáld megfelelni a nyilvánosságnak!

5 gyógyír a halogatás ellen Tovább
süti beállítások módosítása