Jegyzetlap

Mit vigyek magammal a költözés során?

Mit vigyek magammal a költözés során?

Egyetemista kiskokos

Az első költözésem során azt hittem, én már eleve nagyon profi vagyok a témában, pedig nem voltam az. Így fordulhatott elő, hogy felvittem egy csomó holmit, amire nem volt szükségem, és itthon hagytam  pár olyat, amire viszont szükségem lett volna. 

A második alkalommal már okosabb és összeszedettebb voltam. Harmadik alkalom pedig csak egy átlagos rutinnak tűnt. Éppen ezért, hogy ti ne kövessétek el az én hibáimat, készítettem nektek egy letölthető listát, ami garantáltan segít a sikeres költözésben.

LETÖLTÖM 


Természetes a listán szinte csak egyszerű és egyértelmű dolgok vannak, ebből kifolyólag nem szeretném, ha bárki sértve érezné magát, amiért ostobának nézem. Nem erről van szó, csupán tisztában vagyok, hogy milyen stresszes és ijesztő egy teljesen új környezetbe költözni. Azt kell mondjam, innentől bepillantást nyerhettek a (majdnem)felnőtt életbe, ami tele van kihívásokkal, de az általa nyert szabadság felemelő.

LETÖLTÖM

Mit vigyek magammal a költözés során? Tovább
Hatékony szeretnél lenni szeptemberben is? Mutatom az e havi bujómat!

Hatékony szeretnél lenni szeptemberben is? Mutatom az e havi bujómat!

Mivel érdeklődtök a bujóval kapcsolatos posztok iránt, úgy döntöttem, megmutatom nektek a szeptemberre készített beosztásomat.

img_20170822_180540_993.jpg

Természetesen minden hónap megkapja a maga egyéni nyitólapját, így a szeptember is. Nagyon szeretek különböző botanikus elemeket rajzolni, hiszen egyszerűek és jól néznek ki. Ha érdekel, te is könnyen elsajátíthatod a rajzolásukat ezzel a kurzussal. 

img_20170822_160554_982.jpg

A következő két oldal az adott hónapra tervezett céljaimat és egy kis inspirációt tartalmaz. Az idézet a kedvenc animémból van (Honey and Clover - Méz és lóhere), a mandalakészítésről pedig itt találhattok több információt. 

img_20170822_181013_772.jpg

Nagyon szeretem a táblázatos nézeteket, így a teendőimhez is ezt a formátumot használom. Már a teljes hónapra előkészítettem a napokat és a heteket, így egyszerre letudtam a sablon megrajzolását. A lapok díszítésén általában használatban közben szoktam dolgozni.

img_20170822_181103_956.jpg

Minden hétvégén leírom az adott hétre vonatkozó gondolataimat és érzéseimet. Ez az egy-egy lap egyfajta naplóként működik, így nyomon tudom követni a lelki és a mentális állapotomat egyaránt.

img_20170822_181202_880.jpg

Imádom a különböző grafikákat, ezért nem meglepő, ha egy kör alakú teljesítménymérőt használok. A körcikkelyek az adott százalékot jelzik az adott témakörben, amelyeket színes ceruzával szoktam megjelölni. A másik oldalra a hónap kedvencei kerülnek, legyen az zene, sorozat, étel vagy esemény.

img_20170822_181257_438.jpg

Minden hónapnak megvan a maga új projektje, amit az önfejlesztésemhez használok. Az augusztusé az olasz nyelv tanulása volt, ami nagyon megtetszett, ezért a továbbiakban is folytatni fogom. Szeptemberben újra fel szeretném frissíteni a fotózással kapcsolatos képességeimet. 

img_20170822_181345_194.jpg

A setup végét pedig egy habit tracker (szokások nyomonkövetése) zárja. 

Amint látjátok, nem használok sok különböző formátumot a bujómban, inkább a személyre szabottság, a hatékonyság és az átláthatóság a fontos a számomra.

Hatékony szeretnél lenni szeptemberben is? Mutatom az e havi bujómat! Tovább
Hogyan kezeljük az imposztor-szindrómát?

Hogyan kezeljük az imposztor-szindrómát?

Az imposztor-szindróma egy olyan önbizalomhiányos állapot, amely során az ember csalónak, a szerencse kegyeltjének tekinti magát, de valójában egy átlagon felüli képességekkel rendelkező egyénről van szó. Az imposztor-szindrómát Pauline Clance és Suzanne Imes fogalmazta meg az 1970-es évek végén. A jelenség leginkább a sikeres, a karrierjükben jól teljesítő nőket érinti, de férfiaknál is könnyen előfordulhat.

Amint írtam, az imposztor-szindróma egy állapot, nem pedig egy betegség, ugyanakkor komolyan kell venni, mert állandó szorongással és valódi önbizalomhiánnyal járhat, ami katalizátorként egyenesen a depresszióhoz vezethet.

Ebben az állapotban az egyén nem hiszi el, hogy a képességei segítették őt a sikerhez, és állandóan a lebukástól retteg. Azt hiszi, hogy ő csupán jól hazudik, a képességei valójában semmit nem érnek, ő valójában egy kudarc, egy lúzer. Ezt leginkább a múltból vett hibák felemlegetésével támasztja alá, illetve összeveti magát egy hozzá hasonlóan sikeres emberrel. De mégis hogyan kezeljük?

  • Hívjuk segítségül a logikát

Az imposztor-szindrómás emberek a legtöbb esetben magas intelligenciahányadossal rendelkeznek, így számukra a logikus, tudományos módszer bevetése az egyik legjobb módszer. Vizsgáljuk meg az egyik legnagyobb sikerünket, amit elértünk, és logikai úton vizsgáljuk meg, miért hozzánk tartozik az adott siker, és nem pedig a szerencsén vagy éppen a jó hazugságon múlott.

  • Vizsgáljunk meg néhány hozzánk hasonlóan sikeres embereket, de egy teljesen más szakterületről

Minél többször végzünk el egy kísérletet, annál nagyobb a valószínűsége, hogy helyes választ kapunk. A helyes eredmény pedig meggyőző, hiszen ha mások szinte ugyanolyan körülmények között képesek voltak ugyanazt a sikert elérni, akkor mi is képesek lehettünk rá. Gyűjtsünk információkat (a magánéletet tiszteletben tartva) másokról, és vegyük észre az ő életük és a miénk közti párhuzamokat.

  • Nevezzünk meg három tulajdonságot, amire kimondottan büszkék vagyunk

Ez a három tulajdonság olyan legyen, amelyeket még a legrosszabb pillanatainkban is képesek vagyunk elismerni. Ha megvan, akkor az összes eddigi sikereinket vizsgáljuk meg ennek a három tulajdonság függvényében. Vegyük észre, hogy ez a három tulajdonság alappillére az összes sikerünknek, ebből adódóan nem lehetünk imposztorok. 

Hogyan kezeljük az imposztor-szindrómát? Tovább
Bujóval a jobb iskolai teljesítményért

Bujóval a jobb iskolai teljesítményért

Sokan kértétek, hogy legyen még bujóval és egyetemista dolgokkal kapcsolatos bejegyzés, ezért úgy döntöttem, megmutatom nektek a saját iskolával kapcsolatos szekciómat a bujómban. Ez a bejegyzés azonban a nem bujó használók számára is hasznos lehet, hiszen inspirációt meríthettek a saját rendszeretek kialakításához.

img_20170822_180920_235.jpg

Az iskolával kapcsolatos dolgok egy külön szekciót képeznek a bujómban, ugyanis szeretem külön tartani és csoportosítani a teendőimet, kötelességeimet. Így kapott az új szemeszter egy saját kis nyitólapot. A második oldalon a szemeszterrel kapcsolatos fontosabb időpontokat vezetem, mint például a szüneteket, az adminisztrációval kapcsolatos időpontokat vagy éppen a számomra érdekes eseményeket. 

img_20170822_175840_197.jpg

A következő két lap még mindig az átfogó összegzés része. Az órarendet washi tape-ekből készítettem, amelynek leginkább praktikus oka van: bizonyos kurzusok időpontjai még változhatnak, ezért ha ilyesmi történik, egyszerűen felszedem a washikat, és nem kell a javítással bíbelődni. A másik oldal a vizsgaidőpontoké, ami majd csak decemberben fog betelni.

img_20170822_180638_490.jpg

Az elkövetkező néhány lapra a kurzusokkal kapcsolatos információkat vezetem. A kurzus címe, kódja, helye, időpontja, melyik tanár tartja, követelmények, jegyszerzés és a hiányzás kerül majd be ide. Természetesen nem csak ez az egy kurzusom lesz, de a többi lap is ugyanúgy néz ki, csupán a választott főszín más. Az eddigi szemesztereim során hasznosnak találtam a kurzusok színkódolását, ezt nagyon ajánlom mindenki figyelmébe.

img_20170822_180733_423.jpg

Idén írom a szakdolgozatomat, ezért annak is kellett helyet hagyni. 3 oldalt számoltam ki rá, s ide leginkább az adminisztrációval kapcsolatos időpontok, teendők, illetve a szakdolgozati műhelyszemináriummal kapcsolatos infók kerülnek majd. A szakdolgozatom felépítéséhez egy külön füzetet nyitottam. 

img_20170822_180828_261.jpg

Lezárásképpen nem maradhatnak el a szemeszterrel kapcsolatos gondolataim, érzéseim és benyomásaim sem, így néhány év távlatból könnyen fel tudom térképezni, mi nyomasztott akkor vagy éppen mi okozott gondot.

Ennyi lenne az én iskolával kapcsolatos szekcióm a bujómban, remélem, tudtam adni neked egy jó kiindulópontot. 

Bujóval a jobb iskolai teljesítményért Tovább
Posztnyár-szindróma

Posztnyár-szindróma

Hogyan kezdjük hatékonyan az új tanévet?

A nyár manapság romantikus értelemben szerepel. A nyár a szabadság, a könnyedség és a szerelem szimbóluma, és még akkor is hajlamosak vagyunk ezt a közkeletű megfogalmazást átültetni az életünkre, ha a mi nyarunknak semmi köze nincsen a szabadsághoz, a könnyedséghez vagy éppen a szerelemhez.

Amint beköszönt a szeptember 1-je, fanyalgók posztjai lepik el a világhálót, és ez a mentalitás kihat a mi életünkre is, hiszen a szeptember nem más, mint a felesleges igahúzás és a kelletlenségek időszaka. Mondanom sem kell, ez egy hatalmas bullshit. Éppen ezért szentelek neki egy teljes posztot, mert le kell számolnunk a jelenséggel.

Ahogy már ebben és ebben a posztban írtam, az új tanévvel kapcsolatos lelkesedés nagyjából az első héten ki szokott fulladni. Ennek egyik oka lehet az általam csak posztnyár-szindrómának keresztelt, a nyár iránt érzett romantikus késztetés. De hogyan lehet leküzdeni?

  • Képek

Az nem segít, ha szebbnél szebb fotókat böngészel a Pinteresten vagy egyéb képmegosztó honlapon. Amikor a kötelességünk kerül terítékre, bár ímmel-ámmal megcsináljuk azt, de leginkább egy a közelmúltban megtörtént, kellemes esemény jár a fejünkben. Helyette inkább nézzünk előre, és azt, ami árt, fordítsuk a hasznunkra. Nem csak a nyárról lehet gyönyörű képeket keresni és készíteni, az ősz a saját egyedi színeivel ugyanolyan gyönyörű tud lenni.

  • Hangolódjunk át

Ne legyenek szem előtt a miniruhák, rövidnadrágok és fürdőruhák. Pakoljunk el a szekrényünk olyan részébe, amihez nehezebben férünk hozzá, és ideje előszedni a kardigánokat, őszi kabátokat, sálakat, sapkákat. Nevezzünk ki egy adott árnyalatot az őszre, ami dominálni fogja a megjelenésünket, és szerezzünk be ebből az árnyalatból néhány kiegészítőt.

  • Pihenős nap

Legyen egy olyan napunk, amikor az égvilágon nem kell semmi miatt aggódni, az egész nap a pihenésé és a relaxációé. Ne kelljen főzni, takarítani, dolgozni és kötelességből rokonakat látogatni. Legyen ez az egy nap kimondottan nyári (a szó romantikus értelmében). Ha kell, látogass el egy fürdőbe. 

  • Őszi programok társasággal

Csinálj olyan dolgokat a családoddal, barátaiddal, amiket csak ősszel lehet. Színes levelek gyűjtése, sült gesztenyézés, túrázás vagy látogassatok meg néhány szüreti fesztivált.

 

Posztnyár-szindróma Tovább
Ajánlott iskolaszerek

Ajánlott iskolaszerek

02.jpg

A Back to school (vissza a suliba) bejegyzéseket olvasva mindig is egy kicsit kínosan érzem magam, mert érződik rajtuk az erőlködöttség. Általában két esetet ismerek (tisztelet a kivételnek). 1. az illető felvásárolja a fél papírboltot, hogy minél menőbb és minél csillivillibb cuccokat fotózhasson, aminek aztán a háromnegyedét nem használja vagy rájön, hogy rossz minőségű. 2. Pinterestről tölt le fotókat, és azokat másolja be, ami nem nagy segítség, mert így eltűnik a termékre mutató link. 

Úgyhogy úgy döntöttem, "meghackelem" ezt a mintát, és olyan fotókat mutatok nektek, amelyeken jól látszanak az általam választott termékek használtsága. Nem akarok nektek hamis képet nyújtani arról, hogy nekem milyen menő termékeim vannak, mert ez nem igaz. Számomra ezek a termékek a tanulást segítik elő, amelyek minőségükkel győztek meg engem. 

img_20170818_231746_877.jpg

PukkaPad: Unipad-os, beosztásokkal rendelkező, négyzethálós füzet, amely kimondottan érdekes papírral rendelkezik. Kellően vastag, így a szövegkiemelő nem üt át, ugyanakkor kicsit sikamlós és csillogós. Használtam már ezt a füzetet előző szemeszterben is, és jól szolgált. Minden elválasztófülnél egy "zseb" van, ahová beszúrhatom az adott tárgyhoz tartozó papírokat. A színestollak Stabilo márkájúak, a ceruza Faber-Castell háromszögceruza, a toll pedig Pilot radírozhatós toll. 

img_20170818_231633_305.jpg

Ebben a félévben fogom írni a szakdolgozatomat, ezért már előkészítettem neki egy mappát és egy vékonyabb füzetet, amiket pár forintért vásároltam a Pirexben. A kis kapcsok sem maradhatnak el. 

img_20170818_231238_298.jpg

A jegyzeteimhez nem maradhatnak el a kedvenc washi tape-jeim (dekorszalag) sem. Balról az első hármat a KawaiiPenShop-ról rendeltem, az azt következő a Pirexből van, míg az utolsót a Kikből szereztem. A rengeteg olvasnivalómhoz elengedhetetlenek a post-itek, ezt a baglyos verziót a Tescóban vásároltam.

img_20170818_230011_018.jpg

Szabadidőmben részben olasz nyelvet tanulok, ami jelenleg az új szerelmem lett. Még csak a 0. lépésnél, a duolingós kurzusoknál tartok, de nagyon élvezem, és ezzel a vastag négyzethálós füzettel és a különböző színű, Stabilo szövegkiemelőkkel próbálom kihozni a maximumot magamból.

img_20170818_231841_050.jpg

Itt van még az angol nyelvtan is, amit egyszerre utálok és kedvelek. Ez a könyv nagy segítséget nyújt az ismétlésben, és jó szívvel tudom bárkinek ajánlani, aki fel szeretné frissíteni a nyelvtantudását. A füzet egy pár forintos dolog, amelyet egyszerű csomagolópapírral vontam be, ebbe készítem az apró jegyzeteimet az angol nyelvtannal kapcsolatban. És a képen egy újabb post it látható, amit anno nem tudtam ott hagyni a Pirexben, mert süni... De be kellett látnom, hogy jó minőségű papírból készült, jól ragad és még vonalas is. 

Ajánlott iskolaszerek Tovább
Vissza a suliba

Vissza a suliba

Rendezett szeptember?

Hiába tartja azt a profi mondás, hogy a zseni átlát a káoszon, ez valójában nem igaz. A zseni nem a káoszon lát át, hanem saját rendszert alakít ki, ami talán másnak káosznak tűnhet. Az agyunk egyszerűen úgy működik, hogy alapjáraton rendszerekben gondolkodik, akár még ott is szándékosan létrehozott rendszert lát, ami igazából csupán a véletlen számlájára írható. Szóval ne legyintsünk könnyelműen, amikor szóba kerül ez a téma.

Hosszútávon nem lehet egészségesen úgy élni, hogy az utolsó pillanatban, magunkból a maximumot kipaszírozva sikerül teljesítenünk a feladatot, hiszen az ilyen időszakot mindig a regenerációnak kell követnie, és ez az állapot huzamosabb ideig nem fenntartható. Egyetlen megoldás van csupán: ha rendszert viszünk az életünkbe - tűnjön ez bármennyire banálisnak.

Ebben a posztban javasolnék néhány kiindulópontot, miként rendszerezhetjük és menedzselhetjük a tanulással kapcsolatos teendőinket.

  • Legyen külön a tanulmányaiddal kapcsolatos füzeted/appod!

Bár a tanulás teszi ki életünk nagy részét, mégis jó, ha elkülönítve tartjuk a többi teendőnktől, hiszen így sokkal átláthatóbb képet kapunk, ráadásul fontos, hogy el tudjunk vonatkoztatni az iskolai élményeinktől. Gimnazista koromban jobban kedveltem a napi szintű lebontást, azaz minden egyes nap felírtam, milyen leckét, feladatokat kaptunk, de egyetemistaként jobban bevált a tárgyanként történő lebontást. 

  • Nevezz ki egy tanulós helyet

Két fajta ember létezik: az egyik számára a kényelem elengedhetetlen a produktivitáshoz, mások számára viszont a kényelem inkább hátráltató tényező. A jó tanulóhely kialakításához elengedhetetlen a levegős helyiség, a csend, a kellő tárolóhely megléte és a megfelelő világítás. 

  • Határozz meg egy időpontot, ameddig be kell fejezned a tanulást

Amint ebben a bejegyzésben írtam, a pihenés nem valamiféle jutalom, hanem segítő tényező, ami frissen tartja az agyat. Ha rászoktatod magadat, hogy minden nap egy meghatározott időre kell végezned, akkor az adott intervallum alatt az agyad sokkal aktívabban fog működni, ráadásul motivációnak sem utolsó, mert így legalább "látod a fényt az alagút végén".

  • Tegyél el minden apró dolgozatot

Ennek leginkább a dolgozatok szempontjából van praktikus oka. Sok esetben a példák, a kérdések, amelyek a röpdolgozatokban (zh-kban) szerepelnek, felbukkannak a tz-knál (vizsgáknál) is. Vagy rosszabb esetben példafeladatként működnek. Az ilyen papírok tárolására leginkább a harmonika mappákat javaslom, de bármilyen egyéb dokumentumtartó is jól jöhet.

  • Napi 15 perc gyakorlás jobb, mint egyszerre 1,5 óra

Az új dolgok elsajátításánál a legfontosabb, ha napi rendszerességgel dolgozunk rajtuk, még akkor is, ha csak 15 percet fordítunk rá. Egy hét alatt rengeteget felejt az emberi agy, éppen ezért a mindennapos, mechanikus szintű ismétlés (amit azért érdemes feldobni néhány kreatív ötlettel) sokkal jobb eredményhez vezet, mint egy nagyobb ismétlés. 

Kell egy kis löket az új tanévhez? Töltsd le az ingyenes, nyomtatható munkafüzetet!

LETÖLTÖM

 

Vissza a suliba Tovább
Vissza a suliba

Vissza a suliba

Szeptember, az új kezdet?

Mindannyian így vagyunk vele, nem? Az év elején aktívan vetjük bele a tanévkezdésbe, megígérjük magunknak, hogy folyamatosan tanulni fogunk, nem halogatunk, jelentkezünk felelni még a tananyag elején, odafigyelünk, és minden hasznos információt felírunk. A helyzet azonban az, hogy ez az eltökéltség nagyjából az első hét végéig tart, utána újra elkezdődik a halogatás és a sumákolás. Ismerős, igaz?

Számunkra az iskolakezdés egyfajta új évet jelent, ahol mindenféle fogalmakat teszünk, ami nem csak a tanulmányainkra, de az egész életstílusunkra kihat. Több sport, rendrakás, korán lefekvés, de ahogy írtam, az elhatározás a legtöbb esetben nem tart ki. A mai posztom az említett elhatározás megtartásáról szól, és a napokban további Vissza a suliba poszt következik majd. 

Ha azonban te teljesen rendben vagy, akkor gratulálok, és hadd ajánljak a figyelmedbe egy sulikezdéshez jól jövő letölthető kis füzetet!

LETÖLTÖM

Szóval, hogyan tartsuk meg az elhatározásunkat?

  • Fedezd fel a miérteket

Miért ez a célod? Mit akarsz vele elérni? Ha ezekre a kérdésekre valódi válasszal tudsz szolgálni, az már egy kész energialökettel jár. Ha a nehéz helyzetben elképzeled, magad elé idézed a motivációdat, a siker nem fog elkerülni.

  • Ne markolj túl sokat egyszerre

Ha sok mindent akarsz egyszerre, az a sok dolog előbb vagy utóbb ki fog hullani a kezedből. Jelölj meg egy nagyobb célt/ új szokást, és azt próbáld meg betartani. Tudományos értekezések szerint egy új szokás kialakításához nagyjából 6 hétre van szükségünk, ezt mindig vedd számításba. 

  • Hívd segítségül a közösség médiát

Bizony a közösségi média nem csak a legnagyobb ellenséged, de a legnagyobb barátod is lehet. Használd a Pinterestet, Twitter, Facebookot, Tumblr-t vagy éppen az Instagramot a motivációd megtalálásához, gyárts új hastageket, kürtöld világgá, milyen produktív projekten dolgozol éppen. Előbb vagy utóbb mások is bevonják magukat a kezdeményezésbe, és így egy jó kis közösségi élmény alakulhat ki, #100dayproductive?

  • Ha nem élvezed, tedd élvezetesebbé!

Mostanában valamiért nagyon közkedveltté vált a tanulás démonizálása. A közösségi médiában elterjedt mémeknek hála mára menő lett szenvedni a tanulástól, olyan posztokat kirakni, hogy te valójában mennyire hülye vagy az adott tárgyból, miközben a valóságban teljesen megkeseríti az életedet. Remélem, mondanom sem kell, hogy ez így mennyire nincsen rendben. A tanulási folyamat élvezetesebbé tételéhez nem kell más, mint egy kis intuíció, innováció és kreativitás, vagy ha nincsen semmi ötleted, nézz szét ezen a blogon, hiszen a Jegyzetlap pont ezért jött létre!

Illetve segítségként engedjétek meg, hogy felajánljam az általam készített letölthető munkafüzetet, ami nem csak az évkezdésben nyújt segítséget, de a tanév többi (unalmas, szenvedős) napjára is ideális lehet.

LETÖLTÖM

Vissza a suliba Tovább
10 app a produktivitásért

10 app a produktivitásért

Ha már ennyire fejlett technika van a kezünkben, használjuk ki minél jobban. Mára már alkalmazások milliói érhetőek el egy gombnyomásra, és szinte a bőség zavarában úszkálhatunk. Ebben a posztban néhány nagyon jól bevált appot ajánlanék, amelyek segítenek a produktivitásban. 

  • Forest

Egy egyszerű értesítésblokkoló appról van szó, amely bizonyos időre beállítva letilja az értesítésküldést a telefonodra. Mindeközben aranyos fákat növeszhetsz olyan arányban, amilyen gyakorisággal használod az appot. Ha viszont kinyomod a blokkolást, ezzel megölöd a növekfő fácskát. Senki nem akar ilyen kegyetlen lenni, igaz?

  • OneNote

Windows felhasználó vagyok, ezért számomra a OneNote a legpraktikusabb jegyzetelős app, mivel telefonra, notebookra és tabletre is automatikusan nyár az operációs rendszerhez. A szinkronizálás segítségével pillanatok alatt bármelyik eszközről elérhetem a jegyzeteimet, amelyekbe képeket, hangokat, videókat rögzíthetek, de ezen kívül lehetőség rajzolásra is. A OneNote-hoz hasonló app még az Evernote, ami szintén nagy népszerűségnek örvend.

  • Any.do

Az egyik kedvenc teendőrendezőm, ami jól átlátható, letisztult platformmal rendelkezik. Mind mobilon, mind pedig online verzióban is elérhető. Szerintem egy ilyen appnak az a legnagyobb előnye, hogy könnyen kezelhető, nem rendelkezik felesleges szekciókkal és nem túl beszabályozott. Az Any.do rendelkezik ezekkel a jellemzőkkel, bátran tudom ajánlani.

  • Felhőszolgaltató  (OneDrive, Dropbox)

Remélem, magyaráznom sem kell, miért érdemes felhőszolgáltatót használni. Egyetemistaként én a tabletemmel készítenem az órai jegyzeteket, amiket azonnal a felhőszolgáltatómba (OneDrive) mentek le, így a notebookomról és a telefonomról és el tudom érni az adott tananyagot. Persze vigyázni kell, mert ami egyszer felkerül az internetre... Ráadásul biztonsági mentésnek sem utolsó.

  • Pomodoro Timer

A Pomodoro rendszert már rengetegszer említettem, itt írtam egy összefoglaló posztot, miért érdemes használni. 

  • Basecamp

Sajnos ezt az appot nem volt alkalmam sokáig tesztelni, pedig nagyon hamar megszerettem. A Basecamp csoportos projektekre specializálódott, könnyen kezelhető és jól átlátható felületettel rendelkezik. Tetszik a minimalista megoldása, ezért bátran ajánlom bármilyen csoportos projekthez. 

  • Calendar

Személy szerint én a Google Calendart preferálom, mert az időbeosztásom egy részét ide vezetem, de igazából bármelyik naptárszolgáltató megfelel. Érdemes olyat keresni, ami szinkronizálható más naptárakkal és a telefonos teendőlistáddal is. 

  • Office

Az Office alkalmazásai mára már teljesen jól működnek telefonon is, ezért nem kell feleslegesen a notebook cipelni, ha csak néhány dokumentumat szeretnénk megírni. Természetesen a telefonos verzió nem rendelkezik az összes funkcióval, de attól még nagy segítséget nyújt. 

  • Lépésszámláló

Néha bele sem gondolunk, hogy a sok rohangálással mennyi lépést, illetve mennyi kilométert teszünk is meg egy nap alatt. Nekem egy Samsung telefonom van, ezért a márka S Health nevezetű appját használom, amit azért szeretek, mert a sétálás, gyalogolás során nem kell külön edzést beállítani, hanem automatikusan számolja a megtett lépéseket, ha a táskámban, kezemben van a telefonom.

  • Pocket

Azt hiszem, mindannyiunkban vannak olyan megnyitott tabjai, amikkel nincsen akkor időnk törődni, de az ott megnyitott cikket mindenképp el szeretnénk olvasni. Néhány nap/hét után azonban bűntudatosan bezárjuk a tabot, és többet nem foglalkozunk azzal a cikkel. Erre a problémára találták ki a Pocket nevű appot, ami bővítményként funkcionál a böngészőben, és általa egy kattintással lementhetjük a számunkra releváns oldal linkjét. A Pocketen belül aztán elolvashatjuk és menedzselhetjük a lementett dolgokat. 

10 app a produktivitásért Tovább
Mit olvassunk a nyáron?

Mit olvassunk a nyáron?

Remélem, mindenkinek nagyon kellemesen telik a nyár, és tele van mókával és kacagással. Úgy vélem, egy jó könyv mindig szebbé teheti a napot, ahogy arról még ebben a posztban is írtam, ezért ajánlanék ismét néhány szórakoztató, de jó minőségű olvasmányt.

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

A könyv részben az író személyes emlékén alapul; amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, amelynek során a város nagy része és 150 000 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.

 

 

 

Márai Sándor: Eszter hagyatéka

Az élet oly csodálatosan megajándékozott, és oly tökéletesen kirabolt, mit várhatok még?

Az 1939-ben írt kitűnő regény egy beteljesületlen szerelem története. A mindig fellegekben élő, jellemgyenge, de szeretni valóan kedves Lajos és Eszter húsz esztendővel korábban bontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter nővérét, Vilmát vette feleségül. Felesége halála után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti.

A találkozás oka igencsak prózai: Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül elrabolni, a családi otthon eladására kéri. Eszter ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében levelekben könyörgött Eszternek, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá.

Eszter azonban sohasem kapta meg a leveleket.

Oscar Wilde: A centervillei kísértet

"Mikor ​Mr. Hiram B. Otis, az amerikai nagykövet megvásárolta a canterville-i kastélyt, mindenki azt mondta, hogy bolondot cselekszik, hiszen köztudomású, hogy ezen a helyen kísértet jár. Maga Lord Canterville is, aki rendkívül kényes volt becsületére, kötelességének tartotta, hogy a dolgot megemlítse Mr. Otisnak, mikor a szerződés megkötésére került sor. – Nekünk azóta ment el a kedvünk az ottlakástól – mondotta Canterville –, mióta szegény nagynéném, a boltoni özvegy hercegasszony, egyszer vacsorához való öltözködés közben két jéghideg csontkezet érzett vállára nehezedni; természetesen idegrohamot kapott, amiből a mai napig se tudott fölépülni. 
– Milord – felelte a nagykövet –, én a bútorzattal együtt a kísértetet is megveszem. Modern országból jövök, ahol pénzért mindent meg lehet szerezni."

Szabó Magda: Ókút

Hajdani ​házunk udvarán számtalan apró kavics tarkállott egy sarokban. Ha esett, felfénylettek a kövecskék, amelyek mi mások lehettek volna, mint drágakövek, mentem volna minden zivatar után kincset gyűjteni, csakhogy tilos volt. Apám, anyám elmondta, a kert kavicsos sarkában valamikor ókút volt, amelyet réges-rég betemettek már, mégsem szabad megközelíteni, mert az ókutak álnokok, a föld bármikor megnyílhat a ráhágó alatt, s már zuhan is: behörpöli a mélység. Nehéz fogadalom volt, de álltam, megígértem, hogy kerülöm a sarkot. Én nem rettegtem az ókúttól, hanem vágytam belé, azt gondoltam, csodálatosabb élmény aligha lehet a lassú süllyedésnél, a látható kutak varázsa is vonzott, hát még az ilyen láthatatlané, amelynek bármi lehet a fenekén. Bármi, esetleg önmagam, én állok odalenn, a törpekirály aranyrudat kalapál, én meg ránevetek saját magamra. Persze nem szegtem meg a szavamat, mintha már akkor tudtam volna, amit csak mostanában értek meg, hogy az én szüleim egész életükben mindig megpróbáltak megvédeni engem valami általuk sem ismert, de születésemtől gyanított veszedelemtől, s megpróbálták előre kiszabni leendő útjaimat, nagyjából úgy, mint egy középkori térképész, aki tisztázatlan földrajzi helyzetű országokban busafejű, nem megbízható jelleműnek ábrázolt gyíkszerű figuráknak a térképre festésével iparkodtak jelezni: itt esetleg sárkánnyal találkozik az utazó. Apám már nem érte meg, míg főfoglalkozású író lehettem, anyám igen, de akkorra már tudta, nemhogy egy fogadalom, semmi sem tudja majd életveszélyes pályámon semlegesíteni az alkotót munkára kényszerítő és kitalálhatatlan szakmai helyzetbe hozó vágyat, hogy elmondja mindenkinek, amiről úgy érzi, tilos hallgatnia. Mikor ezeket a sorokat írom, már senkim nem él, akinek szava megállíthatna, maga az ókút sincs, új épület alapozása tüntette el. Pályámat hivatalosan 1945-ben kezdtem a Magyarok-ban megjelent első, komolyan vehető verssel. Ott állok a szakma ókútja fenekén, senki szeretete nem szól rám, holott a hajdani intelem nem volt balgaság, az alkotás ókútjában bármi történhetik az alkotóval. Bármi. De persze mindegy, hogyne volna mindegy. Sem apám, sem anyám, aki retteghetne, utolsó családtagomat, Konstantint, a macskát, aki az írógépem mellé gömbölyödve kilenc termékeny éven át figyelte, mit kopognak a billentyűk, tegnap váltotta meg kivédhetetlen szenvedésétől a kegyes altatás. Akár táncolhatok is az ókút tetején, nem riasztok meg vele senkit, mert nincs is senkim, csak a mindent megőrző emléke a gyermekkor abszolút biztonságának, a háznak, ahol nem volt határvonal valóság és látomás között, ahol két elvetélt író házasságából megszülettem, felnőttem és megpróbáltam rögzíteni életem első tíz esztendejének irreálisan gyönyörű, boldogítóan abszurd szereplőgárdáját, színpadképét és kulisszáit.

Vámos Miklós: A New York-Budapest metró

Egy magyar színész kijut Amerikába ösztöndíjjal. Elhatározza, hogy ott is szerencsét próbál a szakmájában. Bejárja az egész országot, tíz fejezetben tanít, rendez, játszik, próbafelvételekre megy, pénzt keres és veszt, szerelmes és tapasztalt lesz. Néha úgy érzi, tudja már a biztos siker titkát. Máskor sejti, még az sem elég.

 

 

 

Virginia Woolf: Orlando

Orlando, ​a költői hajlandóságú, gyönyörű nemesifjú az Erzsébet-kori Angliában látta meg a napvilágot. Életében szerepet kap Shakespeare, kalandjai során megismerkedik és kapcsolatba kerül egy szép, de csapodár orosz hercegnővel, magával a királynővel, a nagy Erzsébettel, a londoni alvilág számos tagjával, egy előkelő román hölggyel, a török szultánnal, egy csapat vándorcigánnyal. Törökországban nemet vált, majd Angliába hazatérve átcsöppen a XVIII. századba s a korabeli irodalmi szalonokba. A század nem nyeri el a tetszését, átvált a XIX.-be – mind közül a legálszentebbe, a dagályos építészet, a krinolinok és a jegygyűrűk világába. Férjhez megy, s végre kiadják több száz éven át készült remekművét, egy hosszú költeményt. Utoljára a XX. században látjuk, hever az ősi otthon tölgyfája alatt, próbál rendet tenni sokféle megtestesülése között, s várja haza férjét, a hajóskapitányt – akiről talán csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy férfi-e valóban. 
Különös, szertelen, merész regény – tónusa néha elbűvölő, néha infantilis, aztán maróan szatirikus meg egészen személyes is, s mintha azt üzenné, mindnyájan androgünök vagyunk, s nem mindig tőlünk függ, hogy melyik „nemünk” dominál. 

Mit olvassunk a nyáron? Tovább
süti beállítások módosítása